vajon hogy néz ki egy pedofil ?
...
a válasz: úgy, mint mindenki más, amíg ki nem derül róla, hogy az.

a szerelem egyfajta prekoncepció. azt szereted, amire szükséged van, azt szereted, amitől jól érzed magad, azt szereted, ami kényelmes. hogy is mondhatnád, hogy szeretsz valakit, amikor többezer ember van a világon, akit lehet, hogy jobban szeretnél, ha ismernéd őket. de velük sohasem fogsz találkozni.

tévesztetted már össze az álmod a valósággal? vagy loptál már valamit amikor meg volt rá a pénzed? voltál már magad alatt? vagy hitted azt hogy elindult a vonat, pedig csak egy helyben ültél?

need a little bit of happiness

kis kihagyás után megint edzés, és egyszer csak a teremben megrohantak az érzelmek.  megint ott járok, hogy csordultig vagyok, mégsem tudom elkezdeni rendesen. kisétáltam a csarnok ajtaján, buszra fel, de egészen mostanáig csak félig volt közöm a valósághoz.

nagyjából 3 hónap alatt feje tetejére állt az életem. annyit idegeskedtem, reméltem, csalódtam, vágyakoztam, mint ezelőtt 1 év alatt összesen, de lehet hogy keveset mondok.
mindez egy ember miatt. igazából már megbékéltem vele, hogy elképzelhető hogy az életemnek ez a területe soha nem lesz sima, de minden alkalommal sziven üt a dolog, ennek ellenére.

most is csak bámulok magam elé, nézek bele a nagyvilágba és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy már megint itt vagyok. pontosabban még mindig..

rég nem féltem ennyire. de valahogy ez már nem félelem. nem is izgalom, inkább aggódás. mostmár igazán boldog akarok lenni. nem emlékszem, hogy éreztem-e valaha ilyen sóvárgást, ilyen vágyat valami megfoghatatlan dolog iránt. talán a helyzet hozta, talán a hosszú idő is benne van, de érzem, hogy kezdek tisztán látni.

sajnos aggódom.. úgy érzem, hogy a körülöttem lévők mindent megtettek, amik tőlük telt. mostmár rajtam áll a dolog..
először is.  verd ki a fejedből, hogy nem fog menni. de igen! menni fog. mennie kell.. mert van vesztenivalód.

"You found me it's hard to find me cos I'm so into art. Now go away, I am busy thinking."

csak várakozok. ez minden amit teszek.

nem tudom elhinni, hogy ez én vagyok. sohasem sétáltam tojásokon, és mégis, ezekben az utóbbi hetekben pontosan ezt tettem. tojásokon sétálok arra várva, hogy valami történjen.

egy ritka tulajdonsággal vagyok megáldva. mintha lenne egy hatodik érzékem, ami megmondja mikor kell erősnek lennem. és amikor ez a kritikus pillanat eljön, egy csapásra érzéketlen, halálos gépezetté változok át, amit nem lehet kikapcsolni. mindaddig nem, amig el nem érem a célomat. ha arra kerül a sor, én ütök először. te pedig mélyen megbánod.

a gomb leszakadt és végiggurult a padlón. nem töröm magam azzal, hogy felvegyem. hiába varrom vissza, azzal nem hozok helyre semmit.

egész délután ott ültünk egymás mellett. jó volt, de csak azért mert jó irányból fújt a szél. másképp megéreztem volna a szagát.

the sound of loneliness makes me happier.i am at the bottom of everything....

well the future's got me worried such awful thoughts. my head is a carousel of pictures, the spinning never stops. i just want someone to walk in front. and i'll follow the leader. started doing lots of drugs. i almost forgot who i was. now i am trying to be assertive, i'm making plans but all i do is just lay in bed and hide under the covers. yeah i know i should be brave but i'm just too afraid of all this change. and it's too hard to focus through all this doubt. i keep making this to-do list but nothing gets crossed out.
all those summer singing, drinking, laughing and wasting our time. but now i've got to crawl to get anywhere at all. i'm not as strong as i thought. so when i'm lost in a crowd i hope that you'll pick me out. i long to be found, the grass grew long, i laid down. now i'll wait for a hand to lift me up, help me stand. i've been laying so long, don't wanna lay here no more. I DON'T WANNA LAY HERE NO MORE.

everything that happens is supposed to be and it's all predetermined, can't change ur destiny.guess i'll just keep moving, someday maybe i'll get to where i'm going

the truth is that i dont know if im getting better or just used to the pain.

still dancing with my demons.

the only thing standing in between you and me..
                                                                                       is reality-

együtt élünk, cselekszünk, reagálunk egymásra, mégis mindig mindenféle körülmények között egyedül vagyunk.

szürke köd borul mindenre

nem tudok mibe kapaszkodni, csak lebegek az űrben.

i am constantly torn between killing myself and everyone around me.

it was in the march of winter when i turned seventeen that i bought those pills that i thought i would need. and i wrote a letter to my family said it's not your fault, and you've been good to me, just lately i've been feeling like i don't belong, like the ground is not mine to walk upon. and i've heard that music echo through the house where my grandmother drank by herself. and i sat watching a flower as it was withering. i was embarrassed by it's honesty. so i preferred to be remembered as a smiling face not this fuckin wreck that's taken its place. so please forgive me what i've done. no you can't stay mad at the setting sun cause we all got tired, i mean eventually there's nothing left to do but sleep.
but spring came bearing sunlight, those persuasive rays. so i gave myself a few more days. my salvation it came, quite suddenly when Justin spoke very plainly, he said 'of course it's your decision, but just so you know, if you decide to leave, soon I will follow.'
i wrote this for a baby, who has yet to be born. my brother's first child. i hope the womb is not too warm, cause it's cold out there and it'll be quite a shock to breath this air, to discover loss. so i'd like to make some changes before you arrive so when your new eyes meet mine they won't see no lies. just love. just love.
i will be pure. no, no i know i will be pure. like snow, like gold.

if you walk away, i'll walk away. first tell me which road you will take. i don't wanna risk our paths crossing someday, so you walk that way, i walk this way.
and the future hangs over our heads. and it moves with each current event. until it falls all around like a cold steady rain just stay in when it's looking this way.
and the moon's laying low in the sky. forcing everything metal to shine. and the sidewalk holds diamonds like a jewelry store case. they argue walk this way, no walk this way.
and Laura's asleep in my bed. as i'm leaving she wakes up and says 'i dreamed you were carried away on the crest of a wave. baby don't go away, come here...'
and there are kids playing guns in the street. and ones pointing his tree branch at me. so i put my hands up, i say 'enough is enough, if you walk away i'll walk away' and he shot me dead.....
i found a liquid cure from my landlocked blues. it'll pass away like a slow parade. it's leaving but i don't know how soon.
and the world's got me dizzy again. you think after 22 yrs you used to the spin and it only feels worse when i stay in one place so i'm always pacing around or walking away.
i keep drinking ink from my pen and i'm balancing history books up on my head. but it all boils down to one quotable phrase: if you love something, give it away.
a good woman will pick you apart. a box full of suggestions for your possible heart. but you may offended and you may be afriad but don't walk away don't walk away don't walk away...
we made love on the living room floor, with a noise in the background on the televised war and in the deafening pleasure i thought i heard someone say 'if we walk away, they'll walk away.'
but greed is a bottomless pit and our freedom is a joke. we're just taking a piss and the whole world must watch this sad comic display. if you're still free start running away. cause we're coming for you!!!
i've grown tired of holding this pose, i feel more like a stranger each time i come home. so i'm making a deal with the devils of fame saying 'let me walk away, please..'
you'll be free child once you have died. from the shackles of language and measurable time and then we can trade places, play musical graves. till then walk away, walk away...
so i'm up at dawn putting on my shoes. i just want to make a clean escape. i'm leaving but i don't know where to. i know i'm leaving but i don't know where to.

can't you see I'm trying I don't even like it, I just lied to get to your apartment. now I'm staying here just for awhile. I can't think cause I'm just way too tired...
said they'd give you anything you wanted.when they lied, I knew it was just stable children. trying hard not to realize I was standing right behind them.
can't you see? it's them it's not me. we're not enemies. we just disagree.. if I was like them all pissed in this bar. he changes his mind, says I went too far..
we all disagree I think we should disagree.

everybody knows where we're going.

FEAR
is nothing more than an obstacle that stands in the way of progress. in overcoming our fears we can move forward stronger and wiser within ourselves.

so CALM. THE. FUCK. DOWN. 

have no fear for when im alone
ill be better of than I was before

Ive got this life Ill be around to grow
who I was before I cannot recall

long nights allow me to feel Im falling
the lights go out.
let me feel im falling safely to the ground

ill take this soul thats inside me now
like a brand new friend ill forever know

Ive got this light and the will to show
I will always be better than before

long nights allow me to feel im falling
the lights go out
let me feel im falling safely to the ground...

egy dolog van, amire valóban érdemes játszani: Nyerésre.
az tényleg segít oldani a feszültséget. mindig az egyszerűségben rejlik a titok, akár a legmélyebb igazságokról, akár arról van szó, hogy valamit meg kell tenni, írni, festeni. az élet mélysége az egyszerűségben rejlik.
viszont a dicsőségből meg izgalomból nem jut mindenkinek. a dolgok hamar dügunalmassá válnak. felébredünk reggelente, kidugjuk a lábunkat a takaró alól, a lábfejünket a padlóra helyezzük, és azt gondoljuk: most mi a lófaszt kezdjek ezzel az egésszel ?

ott ültem abban a lakásban, körülöttem mindenki beszélgetett. szerencsés természetük volt. ha hozzám bárki szólt, én arra éreztem késztetést, hogy kivessem magam az ablakon vagy legalábbis lemenjek a földszintre. egyszerűen nem érdekelnek az emberek. lehet, hogy ez így van rendjén. az állatok viszont - a madarak, még a rovarok is - érdekesnek tűnnek a szememben. nem is értem hogy van ez.
a sok köcsög mind azt hiszi, többet tud, mint a többi köcsög és az ilyen helyek szép kis gyűjtőhelyei az ilyen alakoknak. én meg ott ücsörgök velük.

i'm a huge fan of silence.

az utóhatások között van jó pár, amelyik ahhoz is majdnem elég brutális, hogy egy meglett emberrel végezzen, különösen ilyen időszakban amikor mindenféle másoktól kapott tablettát is bekapkodok, és persze fel sem merül bennem, hogy rákérdezzek, mégis mik ezek. vannak éjszakák, amikor azt érzem, ha most elalszom akkor vége. úgyhogy egyedül járkálok egész éjszaka, a szobámból a fürdőszobába vonulok, aztán a fürdőszobából a nappaliba, a nappaliból a konyhába. kinyitom és becsukom a hűtőajtót, de hányszor. kinyitom a csapot, elzárom. aztán át a fürdőbe, ott is kinyitom, majd elzárom a csapot. lehúzom a vécét. a hajam piszkálom. levegőt veszek, kifújom. aztán mikor felkel a nap, már tudom, hogy minden rendben lesz. akkor lefekszek, a sötét sötétkék falak vigyáznak rám.

lábadozok.

ott sétáltam, abban az utcában. próbáltam mindent felidézni rólad. az arcodat, a szemedet, a szádat, a hajadat, ahogy mozogsz, ahogy beszélsz... mindenre emlékezni akartam, és mégse akartam semmire. kezdett az irányítás kicsúszni a kezeim közül, át is láttam, hogy ez a helyzet, de képtelen voltam visszafordítani a folyamatot. olyan érzésem támadt ettő az egész szartól, mintha tetőtől talpig valami nyálkás anyag borítana. egyszerűen sehogyse tudom levakarni magamról. se nem fagyos, se nem forró és mégsincs átmenet. csak ez a tompa lüktetés ami mindig itt van. annyira, hogy néha sikítani akarok, néha azt hiszem, haldoklok. és próbálom elfelejteni ezt az egészet, kiirtani magamból de nem tudom és csak émelygek tőle.
a megszállottságom egyszerű. nézem őt. sötét kontúrok. minden más amiben hiszek, szertefoszlik, ha csak láthatom, ahogy mondjuk eszik, vagy ahogy belép egy zsúfolt terembe. mint egy ostorcsapás. ennek ellenére úgy fogok elmenni mellette, hogy rá se nézek. úgy fogok elmenni mellette, olyan könnyedén, hogy attól magam is megrémülök.

nincsenek tudatában ezek semminek. csak élnek bele a nagyvilágba, tudni semmit se tudnak..

like everyone and trust no one.

valaki megkérdezte tőlem: 'mi a helyzet?' nem tudom, mondom, miért mi ? -érzéketlenítő állomás.
az emberek félnek itt éjfél után. vagy is csak én..
indiánok egy klipben, felvillannak, eltűnnek, felvillannak, eltűnnek.
kicsi a farkad és nincsenek golyóid - Haveeeer!

az az érzésem, hogy ez a kiválasztottak földje itt a szabadság földjén. ha nem is teljes meggyőződéssel, de hadd mondjam ki, az efféle emberek elég hülye benyomást tettek rám. mondanom sem kell, én semmiféle benyomást nem tettem rájuk..
már azt sem tudtam mit beszél, csak azt láttam hogy mozog a szája. nem volt vele nagy gond, ott volt és kész. mondjuk egy borotválkozás ráfért volna. számomra teljesen értelmetlen volt, tökéletes káosz. kezdtem belecsúszni abba a szörnyűséges, világtól elvágott állapotba. gyakran megesik, hogy bizonyos emberek társaságában, legyenek azok jók vagy rosszak, az érzékeim egyszer csak kikapcsolnak, elfáradok, hagyom az egészet a picsába. csak bólogatok. úgy teszek, mint aki érti miről van szó. nem akarom mégjobban megbántani de miközben próbálok kedves lenni, a lelkem egy lelki tésztaszaggató martalékává válik.

na jo mindegy.az agyam kikapcsol. figyelek. mondom FIGYELEK. néha reagálok valami 'aha'-t. úgyis tök hülye ahhoz, hogy észrevegye hogy nem vagyok ott. nincs felőle kétségem, hogy elképesztően érdekes dolgokat mondott, mert ugye mikor lebeg az ember, egy új dimenzió nyílik meg előtte és... erőteljesen a szemöldökére koncentráltam. (vajon milyen lehet egy rocksztárral dugni?)

kicsit kiakadtam, de közel se vagyok annyira megdöbbenve, mint amennyire meg kellett volna döbbennem.. gondolom.

gay fag is faggety gay who's the gayest gay fag of all the faggety gay fags

... and he's a homo.

they shit into my mind..

Adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt, amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon, aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet, hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között.

minden gyönyörű és semmi se fáj.

actually I'll never stop wanting you..

bennem olyan képek születtek, ahogy az emberek megőrülnek attól, ha városban élnek. képek szülőkről, akik annyira éhesek es kielégitetlenek, hogy megeszik a saját gyerekeiket. képek velem egykorú fiatalakról, akik felemelik a tekintetüket az aszfaltról és elvakitja őket a nap. ezek a képek velem maradtak nagyon hosszú ideig. olyan erőszakos és rosszindulatú képek, hogy hosszú-hosszú ideig mindent csak hozzájuk tudtam viszonyitani.ha volt valami, amihez a lelkiállapotom kötődött, akkor ez volt. képek. aztán a jótékony sötétség.

semmi. semmi sem tesz boldoggá. nem szeretek semmit - nem akarom, hogy izgasson bármi is. ha izgatnak a dolgok, akkor csak rosszabb lesz, akkor csak még valami miatt kell aggódnom. nem annyira fájdalmas, ha nem izgat semmi.

itt eltűnhetsz..

az elvont gondolkodásra való hajlamom olyan természetellenesen fejlesztette ki bennem az öntudatot hogy gyakran, amikor egészen egyszerű dolgokról kezdek el gondolkozni, gondolataim analzisének úttalan tömkelegébe jutottam bele, és tobbé már nem arról a kérdésről gondolkoztam, ami annyira foglakoztatott, hanem arról gondolkoztam, hogy mit gondoltam. megkérdezve magamat, hogy miről gondolkoztam? azt felelem: azon gondolkozom, hogy mit gondolok. és most miről gondolkozom? azon töröm a fejemet, hogy mi a véleményem afelől, amit gondolok és igy tovább. ész, értelem teljesen csődött mondott...

csak az emlék él bennem, a múlt egy tökéletes állapotban konzerválódott darabkája, egy színes ecsetvonás a szürke, sivár vásznon, ami az életünkből lett.

jó darabig kutatta az arcomat a szemével. ott ültünk és néztünk, hirtelen valóban néztünk egymásra. és akkor az arca megváltozott. talán nem változott meg, nem igazából, de egyszer csak az az érzésem támadt, hogy két arcot nézek. az egyik, amelyiket jol ismertem, a másik pedig a felszín alól leselkedik éppen. korábban is láttam már ezt az arcot, mindahányszor megijesztett egy kicsit. Most megint előbukkant kis ideig ugyan, de éppen eléggé ahhoz, hogy elbizonytalanodjak. aztán pislogott egyet és megint ő volt. csak Ő.

all the pain that i feel makes me feel mean.

hirtelen azt éreztem, hogy lefelé csúszok egy meredek hegyoldalon, cserjékbe és bokrokba próbálok kapaszkodni de a kezemben maradnak, és én egyre gyorsabban zuhanok tovább. a szoba körülöttem lüktetni kezdett, a falak összehúzódtak és kitágultak.

those minutes where I'm alone, just me and my pillow. I think. a lot. I think about everything, anything. it varies from 'what am I doing with my life?' to 'did I have homework?'. the room is so silent, but my mind is so loud. It drives me crazy because the thing I would never think about, I think about. Sometimes I hate it because it brings up things I rather never think about again. The split second before sleep is the most active second in my life.
I want silence. In my mind, and on my mouth.

i kill people in my mind...

ezek kozul mar egyetlenegy is tobb lett volna a soknal.

REST IN PEACE AMY WINEHOUSE!

tudtam, hogy most éppolyan gonosz vagyok veled, mint amikor kigúnyolsz, ha nem tudom a jelentését valami egyszerűnek tűnő szónak. de van valami elbűvölő - habár beteges, tudom - a szivatásodban. valami olyasmi, mint amikor bogarakat kínoztunk. de most te vagy a hangya, a nagyítot pedig én tartom.

egész életemben kultikus imádattal szerettem őt. de abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak felnyithatnám az ereimet, és a csatornába folyathatnám az átkozott vérét a testemből.

kedve szerint alakítja az őt körülvevő világot, az egyetlen kivétel én vagyok. a baj csak az, hogy mindig fekete-fehérben látja a dolgokat. szigorú erkölcsi rend alapján sorolja be a körülötte lévő embereket. azt pedig, hogy mi fekete és mi fehér, azt ő döntötte el. Egy ilyen embert nem lehet félelem nélkül szeretni, sőt talán még egy kis gyűlölet nélkül se.

a jéghideg felismerés, hogy útközben elhagytad a céljaidat, és mire az út végére érsz elfelejted ki vagy.


AND I'LL DO IT AGAIN FUCK YEAH!!!!!!!!!!!!

Gyönyörű az úttalan rengeteg,
Ujjong lelkem a parton egyedül;
Egy társaság van, hol nem szenvedek,
A mély tenger, hol az ár hegedül:
Embert meg nem vetek,
De a természethez vagyok hű...

"There is a pleasure in the woods:
There is a rapture on the lonely shore:
There is society, where none intrudes.
By the deep sea, and music in its roar:
I love not man the less, but Nature more..."             Lord Byron

legszivesebben kitorolnem ezt a napot.. megnyomnam a 'delete' gombot es az egesz kezdodne elorol onnan, hogy felkelek... de kozben egy belso hang folyamatosan azt duruzsolja a fulembe, holnap lathatod, holnap lathatod, holnap lathatod, holnap....... barcsak igy enne.

nem akartam latni, es megis akartam.. barmi masnal jobban. szegyellem, de moccanni se birtam.. csak alltam es neztem.
ezutan hazaindultam. testemnek minden egyes izma fajt. a kezem, a gyomrom, a fejem luktetett es egett, legalabb felmazsanak ereztem a nyakamon. megse ez volt a baj. a belso hang azt mondta: nem vagy eleg jo. egyszeruen nem felelsz meg.

arra gondolok, hogy miert kell egy ilyenen egyaltalan keresztulmenni. miert nem visznek be az erdobe es lonek le, amig meg van bennem valami ertekes? arra is gondolok, hogy mi vegre fedezi fel mindenki az onbecsules legalabb egy szikrajat onmagaban. meg a gyilkos is, vagy a tolvaj, kutya, hangya mindegyik kepes felemelni a fejet es tovabbmenni. en nem.

emlékszel még? emlékszel rá? sirtam. te akkor azt mondtad. ugy viselted a hajad.. fölemeltel es én éreztem milyen erős vagy.
emlékszel mikor még ismerkedtünk és felhivtál telefonon? mindenre emlékszek abból az időből.. emlékszel? emlékszem. emlékszem ahogy néztél rám azokkal a nagy szemeiddel és a sima homlokod se változott. öt hat kilométer távolságban nem volt senki, a világon nem láttam senkit, csak téged. vártam hogy csörögjon a telefon.. mi mindig kettőt csengettünk, emlékszel? két csengetés.. és te voltál az. aztán a hangod, milyen furcsa volt először hallani telefonba a hangod, milyen csodálatos volt, mindig Csodálatos.

i picked you out of a crowd and talked to you. said i like your shoes, you said thanks can i follow you? so it's up the stairs and out of view, no prying eyes i poured some wine. i asked your name, you asked the time...
it's 2 am, the club is closed we're up the block. your hands on me, i'm pressing hard against your jeans. your tongue is in my mouth trying to keep the words from coming out.
who else may have been you before..

I want a lover I don't have to love, I want a girl who's too sad to give a fuck.

where's the kid with the chemicals? i thought he said to meet me here but i'm not sure. i got the money if you got the time. you said it feels good i said i'll give it a try... 

then my mind went dark.. we both forgot where your car was parked. so let's just take the train. i'll meet up with the band in the morning.

I want a lover I don't have to love, I want a boy who's so drunk he doesn't talk.

bad actors and bad habits, some sad singers they just play tragic and the phone's ringing and the van's leaving but let's just keep touching... i got a hunger and i can't seem to get full. i need some meaning i can memorize, the kind i have always seems to slip my mind But You.........
You write such pretty words, but you know honey life's no storybook , love is an excuse to get hurt and to hurt.

'Do you like hurt?'
           - 'I do, I DO!'
'Then hurt me..' 

'hát... lefeküdtünk'

ezt hallva, bár lépkedtem tovább, és a lábam alattam csak vitt előre, a talpam biztosan fogta a talajt. a testem azt élte át, hogy leolvad a mélybe, alámerül valami puhába, a semmibe - hirtelen olyan kietlenné váltak az utcák, a járókelők vadállatok, a lámpák olyan fölöslegesek, kár volt megvilágítaniuk ezt a... ezt a rohadt világot.

a macskakövön jártunk, amikor elmondta , nekem (lokomotív módjára) koncentrálnom kellett, hogy vissza tudjak lépni a járdára, rá se néztem - végignéztem az utcán, és gondoltam, gyorsan lelépek, ahogy a múltkor is tettem - de nem léptem le - csak azt mondtam 'nem akarok élni ebben a bestiális világban' - de olyan halkan, hogy alig hallhatta, és ha egyáltalán meghallotta, akkor se fűzött hozzá semmit, hallgatott..  aztán kibökött még néhány szót, de szaggatottan, dadogva beszélt - közben azért mindketten haladtunk előre... 

lágy napsütés, virágok, itt vagyok én, megyek végig az utcán, és arra gondolok, hogy engedhettem meg magamnak hogy bármikor is unatkozzak. miért próbáltam őrjöngéssel kárpótolni magam, mindenféle trükkel, amit az emberek azért vetnek be, mert semmit nem akarnak kevésbé, mint komolyan felfogni azt, ami van, pedig az rettentő sok, inkább társadalmi kérdéseken törik a fejüket, dühödten, meg - szintén dühödt - élvezeteken, olyan társadalmi problémákon, mint amilyen nekem a faji kérdés. nincs semmi értelme, a végén pedig éreztem, hogy a nagy önbizalom meg az aranyló reggel előbb-utóbb elillan, már kezd is elillani - az egész életemet olyanná tehettem volna, mint aznap reggel, egyedül a tiszta megértés, az élni és továbbélni akarás alapján, uramisten.. ez volt a legszebb, ami valaha is történt velem - közben pedig színtiszta aljasság...

Once upon a time, there was a Candy and Dan... Things were very hot that year... All the wax was melting on the trees... He would climb balconies, climb everywhere. Do anything for her... Oh Danny boy. Thousands of birds. The tiniest birds adorned her hair... Everything was golden... One night the bed caught fire... He was handsome, and a very good criminal... We lived on sunlight and chocolate bars... It was the afternoon of extravagant delight... Danny, the Daredevil... Candy went missing... The day's last rays of sunshine cruise like sharks..."I wanna try it your way this time!" You came into my life really fast, and I liked it. We squelched in the mud of our joy. I was wet thighed with the surrender... Then there was a gap in things... And the whole earth tilted... This is the business. This is what we're after. With you inside me... Comes the hatch of death... And you were high high so fucking high and ----------

Uraim, ez a Harcosok Klubja!
A Klubja első szabálya: senkinek egy szót se a klubról.
A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy kurva szót se erről a klubról.
A Klub harmadik szabálya: ha az egyik fél feladja, vagy harcképtelenné válik, a bunyónak vége.
Negyedik szabály: a küzdelem kétszemélyes.
Ötödik szabály: egyszerre egy bunyó zajlik.
Hatodik szabály: ing és cipő nélkül küzdünk.
Hetedik szabály: minden küzdelem addig tart, ameddig tart.
És végül a nyolcadik szabály: hogy ha ma este jársz itt először, bunyóznod kell.

nem akarom, hogy vége legyen, harcolok a percekért és a másodpercekért.. igyekszek minden egyes szavadat tökéletesen elraktározni magamban, nem akarom hogy kifogyj belőlük. 


mintha ezek a percek lennének azok, ezek a szavak lennének azok, amikre mindig is vágytam és szinte epekedtem értük. nem merlek magadra hagyni, félek hogy meglógnál. nem merem becsukni a szemem, mert félek hogy ez csak egy hülye álom és mire újra kinyitnám újra minden szertefoszlana...

  

egy hete ülök ebben a székben az aranyhalak mellett, és iszom és dohányzom és beszélek, és most tessék, az aranyhalak halottak.  


egyszerűen össze vagyok kötözve belülről és nem tudok megmozdulni érzelmileg..

egyszerre rádöbbenek, hogy mindenki éli a maga csendes kis életét, és egyedül én vagyok őrült..

'2day is my first concert and it makes me feel fucking high.' 

MAKE IT GO!!!  

this is the end, beautiful friend, the end..

ez az érzés olyan intenzív, hogy úgy érzed, hűtlen lettél a saját születésedhez, a saját anyád erőfeszítéseihez, sőt a szülési fájdalmaihoz, amiket akkor élt át, mikor világra hozott, és hűtlen lettél az apád összes erőfeszítéséhez, akinek etetnie kell téged és táplálnia, hogy erős legyél, sőt istenem, az 'életre' nevelnie. olyan mély bűntudatot érzel, hogy magával az ördöggel azonosulsz, és mintha mindenki magadra hagyott volna a beteg bolondságaiddal. betegnek érzed magad a szó legtágasabb értelmében, anélkül lélegzel, hogy hinnél benne, beteg vagy, betegbetegbeteg, a lelked nyöszörög, úgy nézel tehetetlen kezeidre, mintha tüzes lángok emésztenék őket, és képtelen vagy megmozdulni, hogy segíts magadon, holt szemmel bámulsz a világra, arcodon kiszámíthatatlan bántalmak kifejezése tükröződik, mint egy felhőjéhez láncolt székrekedéses angyalén. igazából rákos pillantásokat vetsz a világra, már amennyit látsz belőle a szemeid előtt lebegő, barnásszürke gyapjúpamacson keresztül.
megpróbálod összeszedni magad, a cipődet közelebb próbálod húzni a lábadhoz, de még ezt se tudod megcsinálni rendesen, vagy leejted a cipődet, vagy felborítasz valamit, de előbb utóbb mindenképpen akad valami, amitől sírni kezdesz. 
szeretnéd az arcodat a tenyeredbe temetni és kegyelemért könyörögni, de tudod, hogy nincs kegyelem..
mert felnézel a kék égre, de ott sem látsz semmit, csak üres teret, ami óriási szörnyű grimaszokat vág rád.
ha a világra pillantasz, az nyelved ölt rád, és ha végül le is emeled az álarcot, mögötte semmi nincs, csak óriási, üres, égvörös szemek, akár a saját szemeid. 
lehet hogy megpillantod a föld mozdulását, de számodra már ennek sincs különösebb jelentősége. elég egyetlen váratlan zajocskát hallanod a hátad mögül, máris dühödten vicsorogsz. szeretnéd beletörölni az arcodat valamibe, ami nem az. 
kínba csavarodott érzelmek gyötörnek, soha többé, soha, soha többé.. 
ami tegnap még tiszta volt és szép, mára minden racionalitást és magyarázatot nélkülöző módon egyetlen rettenetes rakás szarrá változott. 
a megbánás  fájdalma úgy ivódik beléd, mintha valaki nyomná felülről, az égen úszkáló bájos-fodros, fehér felhők csak a te szemedet bántják.

Amikor kinézek az ablakon semmi mást nem látok, csak épülő házakat és új gyárakat egymás hegyén-hátán.. hát igen, ha ilyen tempóban növekszik a népesség, előbb-utóbb fölzabálja az utolsó ásónyomni hátsó udvart is, sőt még arra is rá fognak kényszerülni, hogy egyik elbarkácsolt lakószintet rakják a másikra a végtelenségig, tessék, itt a városVárosVÁROS, míg a házak föl nem nyúlnak vagy tízezer méterre az égbe a térkép teljes szélességében, és akik majd szuper távcsövekkel a Földet bámulják valami más bolygóról, tökre elámulnak, hogy a híres Föld helyén csak tüskés gombóc lóg az űrben..

Ha belegondolsz, kilátásnak elég szörnyű, egymásra pakolnak szépen minket, mint valami begolyózott páviánokat, meg meglássátok, vagy látjátok, vagy hogy a szarba kell kell helyesen mondani.. Százmilliónyi éhes száj nyavalyog majd, hogy még, még, még..

És az egészben az a legszomorúbb, hogy nincs az az ember, aki fel tudna emelni a Hold elbaszott krátereiig, hogy egyszerre lásd az egészet az utolsó kis piti rablás, legutolsó átkozott kis gennyes részletéig.

Erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy jó pofát tudjak vágni ehhez az egész cécóhoz, de végül is rádöbbentem, hogy körülvettek, bekerítettek és többszörös túlerőben vannak, el kell menekülnöm újra a magányba, vagy meghalok. Szóval úgy ahogy mondom, csöndben visszasunnyogok San Franciscoba. A kezdet, a drága jó öreg nagyapám által oly nagylelkűen felajánlott menedék ígérete csodálatos volt, de ahelyett, hogy minden simán menne, betegen ébredek fel, hanyingerrel, undorral és halálra rémülve. Úgy bizony, rémületes rettegésben a szomorú dal miatt, amit a tetők fölött hord a szél, s ami összekeveredik a mondatfoszlányokkal, amik lentről a sarokról szivárognak fel idáig, de van még rosszabb is. Részeges emberek öklendeznek a mellettem lévő szobákban, recseg a folyosó fapadlója, csapkodják az ajtókat, mindenfelé nyöszörgés - beleértve azt a nyöszörgést is, amire felébredtem, a saját nyöszörgésem egy hepehupásra gyötört ágyban, a nyöszörgés, na meg a fejemben zúgó ritmusok sorozata, amitől úgy kivágódtam a párnából, mint valami kísértet.

Körülnézek ebben a nyomorúságos lyukban, reményteli hátizsákomott áll a sarokban, megtömve mindenféle hasznos dolgokkal, amire csak szükségem lehet. Akad itt egy teljes túlélőkészlet is, élelmiszerfélék, pár extrameleg pulóverrel, néhány zsebkendővel, egy pár tornacipővel (túrázáshoz). Ám a szépreményű hátizsák csak ül az oltári nagy kupleráj kellős közepén, üres, fehér üvegek, csikkek, szemét között, iszonyat...  ˝Ha nem mozdulok meg rögtön, végem,˝ döbbenek rá, miközben végiggondolom az utóbbi három nap részeg reménytelenségét, ezt a fizikai és szellemi és metafizikai reménytelenséget, amit az ember nem tanul meg az iskolában, akárhány könyvet olvasson is az egzisztencializmusról vagy a pesszimizmusról, akárhány köcsög látomásgerjesztő Ayahuascát igyon is meg, akármennyi meszkalin-tablettát szedjen is be, akármennyi peyotét szippantson is fel az orrába - Az az érzés, amikor felébredsz és félsz, hogy elvisz a rettenetes, nyálkás halál, ami úgy csöpög mind a két füledből, mint az a különösen vastag póknyál-fonadék, amit némelyik trópusi ország pókjai köpnek az áldozataikra; az az érzés, amikor úgy érzed, púpos hátú mocsári szörnyetegként nyöszörögsz a föld alatti posványban, és inad-szakadva húzol valami súlyos forró terhet a semmibe; az az undorító érzés, mintha bokáig tocsognál a fortyogó disznóvérben, mintha derékig ázva csücsülnél egy nagy fazék barna, szutykos-zsíros mosogatóvízben, amiben már nyoma sincs a mosogatószer buborékjainak - Az arcról, a saját arcodról, amit a tükörben látsz, elviselhetetlen szenvedés csorog; úgy elkínozta, úgy elcsúfította a fájdalmas szomorúság, hogy már sírni sem tudsz érte, hogy is lehetne sírni egy ilyen ocsmány, egy ilyen véglegesen elvesztett valamiért, aminek már az égvilágon semmi köze nincs az elmúlt tökéletességhez, és így nem méltó sem könnyekre, sem semmi másra: mintha hirtelen William S. Burroughs Idegenje jelenne meg a képed helyén a tükörben - Elég! ˝Ha nem mozdulok, végem˝ úgyhogy fogom magam, talpra szökkenek, aztán fejenállás, hogy némi vér csorogjon az agyamba, irány a tusoló a folyosón, friss póló, zokni, alsónemű, gyors pakolás, hátizsák a vállra, aztán irány a hűvös szeles utca; végigalszom az utat, és ahogy felébredek, már valamivel tisztább fejjel, legnagyobb elképedésemre tengeri levegő szagát érzem. Valaki megrázza a vállamat, ˝Végállomás, San Francisco.˝ 

It’s Getting Dark Darling Too Dark To See

wanna be able to fly to shit on ppl.  
hah!

 

Have you ever been in love? horrible, isn't it? it makes you so vulnerable. it opens your chest and it opens up your heart and it means that someone can get inside you and mess you up. you build up all the defenses, you build up a whole suit of armor, so that nothing can hurt you, then one stupid person, no different from any other stupid person, wanders into your stupid life.. You give them a piece of you. they didn't ask for it. they did something dumb one day, like kiss you or smile at you, and then your life isn't your own anymore. love takes hostages. it gets inside you. it eats you out man and leaves you crying in the darkness, so simple a phrase like 'maybe we should be just friends' turns into a glass splinter working its way into your heart. it hurts. it really does. not just in the imagination and not just in the mind. it's a soul-hurt, a real gets-inside-you-and-rips-you-apart pain. i hate love. 

i know more than you think i do, i'm not stupid. i'm sick of being hurt, and being thrown around like i mean nothing but a piece of shit. i'm done, i officially give up. there's no one to blame, i gave you plenty of chances and you threw them all back in my face. people can only keep chasing you for so long, and in the end i need to get back to my own life. you'll find someone, well... clearly you already have. i'm in no need of use to you, and well i'll do quite fine on my own. have a nice life, and hope everything goes well, and i mean that. i really do, im not bitter anymore. i just have plenty of things in my life to figure out, and i don't need more weight on my shoulders than i already have. it was fun while it lasted.

i love sleeping. my life has the tendency to fall apart when i am awake, you know? sometimes i want amnesia. it would be so much easier..

nem, nem becsmérelem és átkozom tovább ezt az istenverte földet, csak imádkozom és könyörgök azért, hogy erőt találjak magamban ahhoz, hogy megőrizzem az arcod, megakadályozzam, hogy valahogy elillanjon előlem...
vajon képesnek kellene lennem arra, hogy visszaemlékezzek arra, ami már olyan távol van a nyomorult célomtól, hogy a pozitív részleteit képtelen lennék előtérbe helyezni, ha létezne a híd, amin keresztül visszamehetek, mert időközben az akkori önmagam valamennyi molekuláját elvesztettem, méghozzá úgy, hogy megvilágosodásuk pillanatát meg se ízlelhettem.

Tisztelt Szülők!

A gyermekükkel magatartási problémák adódtak. Rágja a körmét, szopja az ujját, 10 percenként kezet mos, szopja a lábát, rágja a haját, vakaródzik, állandóan zajt csap, a tanóránkon hangosan felnevet, illetve ingerli a társait. A pszichológus kezelését megtagadta. Kérem minél előbb jelentkezzenek nálam.

U.i.: A gyerek nem beteg, csak magányos.

and i wanted so badly to lie down next to him on the couch, to wrap my arms around him and sleep. not fuck, like in those movies. not even have sex. just sleep together, in the most innocent sense of the phrase. but i lacked the courage and he had a girlfriend and i was gawky and he was wonderful and i was hopelessly boring and he was endlessly fascinating.so i walked back to my room and collapsed on the bottom bunk, thinking that if people were rain, i was drizzle and he was hurricane.

dühös vagyok, mert kicsi voltam, amikor te nagy voltál. vagyis dehogy, nem erről van szó. dühös vagyok, mert tehetetlen voltam, amikor te hatalmas voltál, azaz mégsem, ez sem az. azért vagyok dühös, mert függőségben vagyok, mert rád szorulok.. de persze ez sem egészen így van. azért őrjöngök, mert amikor még szerettelek téged, akkor fülyültél rám..

mert érdekelni a szédültek érdekeltek csakis, akik szédülten éltek, szédülten beszéltek, mindentől a megváltást várták, sose ásítottak, és soha normális dolgokat nem hangoztattak, csak kigyúltak és pattogtak, akár a sárga petárda, és hányták a szikrát a csillagokra...

összegyűrve és kidobva a szemetesbe.

a nagymamám nagyszerű ember volt. megtanított monopolyzni. megértette, hogy a játék lényege a birtoklás. mindent felhalmozott amit csak tudott és végül ő uralta a játékot. és a végén mindig ugyanazt mondta nekem. rám nézett és azt mondta: 'egyszer majd megtanulod, hogyan kell játszani.' egy nyáron aztán minden nap, reggeltől estig monopolyztam és azon a nyáron megtanultam hogyan játsszam a játékot. rájöttem, hogy csak úgy nyerhetek, ha teljes eltökéltséggel felhalmozok mindent. megértettem hogy a pénz, és a birtokok.. ebben mérik ki milyen jól játszik. a nyár végére könyörtelenebbé váltam, mint a nagymamám.. képes voltam akár áthágni a szabályokat, csak hogy nyerhessek. és azon az őszön leültem vele játszani. mindent elvettem, amije csak volt.. végignéztem ahogy az utolsó dollárját is átadja. és legyőzötten távozik. de volt még valami, amit meg akart tanítani nekem. azt mondta: 'most pedig mind megy vissza a dobozba. az összes ház és hotel. minden vasút és közüzemi vállalat. minden ingatlan és az összes csodálatos pénz... most ez mind megy vissza a dobozba. semmi sem volt igazán a tiéd. izgalomba hozott egy kis időre, de ez mind itt volt mielőtt leültél az asztalhoz, és utánad is itt lesz. játékosok mennek, játékosok jönnek. házak és autók, címek és ruhák, még a tested is.'
mert az az igazság, hogy minden amihez ragaszkodsz, amit elfogyasztasz vagy felhalmozol, az mind megy vissza a dobozba és elveszítesz mindent. szóval meg kell kérdezned magadtól: mikor végre megkaptatad a nagy előreléptetést, miután nyélbe ütötted életed üzletét, mikor megvásároltad a tökéletes otthont, mikor megteremtetted a pénzügyi biztonságot és megmásztad a siker létráját a lehető legmagasabb fokig... és az izgalom elmúlik - mert el fog múlni... AKKOR MI VAN? milyen messze kell elmenned ezen az úton, hogy meglásd hova vezet? bizonyára belátod, hogy soha nem lesz elég. szóval fel kell tenned magadnak a kérdést: mi az, ami számít?

VAD foundation

új életcél?

felülök a polcra, mert befőttnek érzem magam.

30 Seconds To Mars - Hurricane

felkavaró, bizarr, egyedi, groteszk, elmebeteg, igaz.
ez betett mára.

és egyik napról a másikra fejetetejére áll az egész kis lelkivilágom. hihetetlen, hogy mennyire erőre kapok tőled.. és tényleg még mindig egy hatalmas kérdőjel vagy számomra, de annyira szeretem ezt az állapotot. azt akarom, hogy megközelíthetetlen maradj, nem akarom átlépni megint azt a határt. nem vagy itt, de mégis. örülök neki.. neked.

vagy2vagysemmi.

i feel like my life's outta luck.

nem tudok mit írni.. annyira nincs semmi de annyi mindent érzek egyszerre. düh, tétlenség, céltalanság, féltékenység, passzivitás, nemtörődömség, csalódás. nincs semmi amiért reggelente felkelnék. legszívesebben csak aludnék. nem tudok miből/kiből erőt meríteni és ez tényleg bosszantó. bizonytalan vagyok az emberi kapcsolataimban, félek kockáztatni, nehogy sarkon forduljon és itt hagyjon. elvagyok így magamnak, nem erről van szó. nem is olyan érdekes ez az egész. csak magamnak írtam.

nem tudom eldönteni, hogy már megint vagy még mindig

nem szeretem reklámozni és utálom hangoztatni ezt, de most jelenleg hányingerem van magamtól.. megint előbukott az önző énem és olyanokon csattan, akik nem érdemlik meg.

szégyellem kimondani, de becstelen kis szarrágó lettem.. és efelett nem tudok elsiklani és nem nagyon tudom azt mondani, hogy
'ez van'.

gyűlik és gyűlik és már megint ki se látok.. próbálom utolérni magam.

mi lenne, ha feladnám ezt az egészet? annyi felesleges dolog van.. és soha többet nem hallanátok rólam, ígérem.

hányszor megfordult a fejemben... csak menni, vissza se nézni. biztos hogy boldogulnék.

because woman's work is never done and underpaid and unpaid or boring or repetitious and we're the first to get fired and what we look is more important than what we do and if we get raped it's our fault and if we get beaten we must have provoked it and if we raise our voices we're nagging bitches and if we enjoy sex we're nymphos and if we don't we're frigid and if we love women it's because we can't get a 'real' man and if we ask our doctor too many questions we're neurotic and/or pushy and if we except childcare we're selfish and if we stand up for our rights we're aggressive and 'unfeminine' and if we don't we're typical weak females and if we want to get married we're out to trap a man and if we don't we're unnatural and because we still can't get an adequate safe contraceptive but men can walk the moon and if we can't cope or don't want a pregnancy we're made to feel guilty about abortion and... there are lots of other things i'll take steps against.

nem az erőszakot szeretem ebben, a technikája érdekel. hogyan mozogj úgy az ellenfél ütései elől, hogy megvédhesd magad, hogyan alakíthatsz ki olyan taktikát, amellyel megleped a társad, majd visszatámadva pontos ütést mérhetsz rá. de az a lényege az egésznek, hogy a tudatod üres legyen és nyugodt. ne legyél stílus vagy forma, amire az ellenfél építhet.

sokszor úgy érzem, hogy ebben a hajtásban nincs időm fáradtnak lenni. de TŰRJ ÉS TARTS KI!

olyan mintha folyamatosan földet lapátolnának rám.. napról napra többet és mindig ki kell másznom belőle, minden fizikai és lelkierőmet bevetve ásom magam ki ebből a gödörből. de mi van ha elfáradok? talán úgy beterítenek földdel, hogy soha többé nem mászok ki belőle.

még mindig félek a kudarctól. de tudom, hogy csak az számít, hogy a csalódások miatt ne a keserűség uralja az életünket. tanuljuk meg elengedni a múltat, és ha az meg van, próbáljunk meg nyitott lenni a jövőre. ki tudja kit hová sodor az élet?

-élet?- kérdeztem.

hosszú utazás a semmibe. valahogy mindig rosszkor jön a defekt, de nem igazán van választásunk. ki kell szállnunk kereket cserélni, majd tovább menni az ismeretlenbe.

a vér nem válik vízzé.

ha valami véget ér, akkor az azt jelenti, hogy elkezdődik valami új, ugye? hát várok rá.

- számolom a napokat, semmi változás, mindig ugyanaz a téma, nem akarok már beszélgetéseket kezdeményezni tényleg.. meguntam mindent, még magamat is.

ideje lenne továbblépni, regenerálódni és virítani valamit. most ezt komolyan így érzem..

már meg kellett volna tanulnom, hogy éljek a pillanattal.
annyi lehetőséget hagytam már ki az életemben, hogy a számukat se tudom.. és a legbetegebb az, hogy csak akkor ér téged a meglepetés, amikor rájössz, hogy ami elment, az soha a büdös életedbe nem jön vissza. ilyenkor csak nagyokat sóhajtozol, nem is tudod mit mondjál, egyedül a remény kis szikráját érzed, hogy hátha tévedés...és még van esély. de nincs.. szép lassan tör rád a felismerés, hogy elmúlt.

sose volt, sose lesz.

sajnálok mindenkit, akik meghalnak körülöttem.. tiszta szívemből. bárcsak tudnék sírni, bárcsak ki tudnám engedni magamból azt, ami most bennem van. utálom magam azért, amiért én élek és nem ő. van egy ilyen közhely, hogy az élet sosem áll meg.. én most megállok, befékezek egy kicsit. nem, nem azért mert feladom, hanem azért, hogy erőt gyűjtsek.. végezetül annyit, hogy mindig azok hagynak el leghamarabb, akikkel nagyratörő terveim vannak.

'don't cry' they say.. but u know, u fucked up everything.. but i'm not blaming you, i know it's not ur fault. 'is this really happening to me?!' i keep asking myself..

Sick Boy. RIP
(i don't wanna say goodbye to you, i know we will meet someday. you'll open up the gate for me. but remember, nothing else matters. i won't forget it, and i won't forget You. you'll be always in our hearts)

no one knows

volt már olyan, hogy mindegy mennyire igyekeztél, soha nem jött össze semmi ?

lassan kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba
és az a rohadt gombóc kezd visszacsúszni a torkomba.

you can't just walk back in. not now, not after i worked so hard to forget you. i know i eventually have to move on, but what i feel for you will never be replaced. you know, these are the days when i don't want to wake up anymore. not dead, just sleep forever. and i keep telling myself that if you really wanted to talk to me, you would.
i feel weak. i feel fragile. i feel unstable. i feel sensitive. i feel delicate. i feel like someone could literally break me at any moment, at any given second. i don't want to feel like this anymore. most of the times i don't even know why i feel like this. i wanna feel free. i want to feel strong. i want to escape from myself and these emotions. you know there's so much stuff piling up and i don't think i can handle it anymore..

olyan jó azt mondani, hogy 'holnap találkozunk'.
és tudni, hogy tényleg így lesz.. biztonságérzetet ad.

igen, mondhatjuk úgy, hogy boldog vagyok.

say hello to a new life

de mindig mondom, hogy egyszer csak megszűnik a varázs és egy szép napon néma maradsz. ezt a könyvet becsukják, de a szereplők bentmaradnak.

új életet kezdtem.. bár még üres. a válaszokkal tisztában vagyok, már csak a kérdéseket várom. nem rossz ez így, bár jónak sem mondanám. nem is akarom folytatni ezt, a sorsra bízom magam. futok, rohanok elébe, érte vagy miatta. a hangsúly úgy se azon van hogy mit, hanem hogy ki adta.