all the pain that i feel makes me feel mean.

hirtelen azt éreztem, hogy lefelé csúszok egy meredek hegyoldalon, cserjékbe és bokrokba próbálok kapaszkodni de a kezemben maradnak, és én egyre gyorsabban zuhanok tovább. a szoba körülöttem lüktetni kezdett, a falak összehúzódtak és kitágultak.

those minutes where I'm alone, just me and my pillow. I think. a lot. I think about everything, anything. it varies from 'what am I doing with my life?' to 'did I have homework?'. the room is so silent, but my mind is so loud. It drives me crazy because the thing I would never think about, I think about. Sometimes I hate it because it brings up things I rather never think about again. The split second before sleep is the most active second in my life.
I want silence. In my mind, and on my mouth.

i kill people in my mind...

ezek kozul mar egyetlenegy is tobb lett volna a soknal.

REST IN PEACE AMY WINEHOUSE!

tudtam, hogy most éppolyan gonosz vagyok veled, mint amikor kigúnyolsz, ha nem tudom a jelentését valami egyszerűnek tűnő szónak. de van valami elbűvölő - habár beteges, tudom - a szivatásodban. valami olyasmi, mint amikor bogarakat kínoztunk. de most te vagy a hangya, a nagyítot pedig én tartom.

egész életemben kultikus imádattal szerettem őt. de abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak felnyithatnám az ereimet, és a csatornába folyathatnám az átkozott vérét a testemből.

kedve szerint alakítja az őt körülvevő világot, az egyetlen kivétel én vagyok. a baj csak az, hogy mindig fekete-fehérben látja a dolgokat. szigorú erkölcsi rend alapján sorolja be a körülötte lévő embereket. azt pedig, hogy mi fekete és mi fehér, azt ő döntötte el. Egy ilyen embert nem lehet félelem nélkül szeretni, sőt talán még egy kis gyűlölet nélkül se.

a jéghideg felismerés, hogy útközben elhagytad a céljaidat, és mire az út végére érsz elfelejted ki vagy.


AND I'LL DO IT AGAIN FUCK YEAH!!!!!!!!!!!!

Gyönyörű az úttalan rengeteg,
Ujjong lelkem a parton egyedül;
Egy társaság van, hol nem szenvedek,
A mély tenger, hol az ár hegedül:
Embert meg nem vetek,
De a természethez vagyok hű...

"There is a pleasure in the woods:
There is a rapture on the lonely shore:
There is society, where none intrudes.
By the deep sea, and music in its roar:
I love not man the less, but Nature more..."             Lord Byron

legszivesebben kitorolnem ezt a napot.. megnyomnam a 'delete' gombot es az egesz kezdodne elorol onnan, hogy felkelek... de kozben egy belso hang folyamatosan azt duruzsolja a fulembe, holnap lathatod, holnap lathatod, holnap lathatod, holnap....... barcsak igy enne.

nem akartam latni, es megis akartam.. barmi masnal jobban. szegyellem, de moccanni se birtam.. csak alltam es neztem.
ezutan hazaindultam. testemnek minden egyes izma fajt. a kezem, a gyomrom, a fejem luktetett es egett, legalabb felmazsanak ereztem a nyakamon. megse ez volt a baj. a belso hang azt mondta: nem vagy eleg jo. egyszeruen nem felelsz meg.

arra gondolok, hogy miert kell egy ilyenen egyaltalan keresztulmenni. miert nem visznek be az erdobe es lonek le, amig meg van bennem valami ertekes? arra is gondolok, hogy mi vegre fedezi fel mindenki az onbecsules legalabb egy szikrajat onmagaban. meg a gyilkos is, vagy a tolvaj, kutya, hangya mindegyik kepes felemelni a fejet es tovabbmenni. en nem.

emlékszel még? emlékszel rá? sirtam. te akkor azt mondtad. ugy viselted a hajad.. fölemeltel es én éreztem milyen erős vagy.
emlékszel mikor még ismerkedtünk és felhivtál telefonon? mindenre emlékszek abból az időből.. emlékszel? emlékszem. emlékszem ahogy néztél rám azokkal a nagy szemeiddel és a sima homlokod se változott. öt hat kilométer távolságban nem volt senki, a világon nem láttam senkit, csak téged. vártam hogy csörögjon a telefon.. mi mindig kettőt csengettünk, emlékszel? két csengetés.. és te voltál az. aztán a hangod, milyen furcsa volt először hallani telefonba a hangod, milyen csodálatos volt, mindig Csodálatos.