sometimes i hate every single stupid word you say, sometimes i wanna slap you in your whole face. theres no one quite like you, you push all my buttons down and i know life would suck without you. just once try to wrap your little brain around my feelings, just once try not to be so mean. repeat after me now R-O-M-A-N-C-E , come on i'll say it slowly, ROMANCE, you can do it babe. at the same time i wanna hug you, i wanna wrap my hands around your neck. your an asshole, but i love you and you make me so mad i ask myself why im still here or where could i go ? your the only love i've ever known, but i hate you, i really hate you so much i think it must be true love.

zenét akarok.. ZENÉT AKAROK. HANGOS ZENÉT. AZT AKAROM HOGY DÜBÖRÖGJÖN A FÜLEMBE, AZ ELMÉMBE, A SZÍVEMBE. TÖLTSE BE AZ EGÉSZ FEJEMET, A LÉTEZÉSEMET.

egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó és a levegő tele van elektromossággal, szinte hallani lehet.. és ez a zacskó csak táncolt  velem, mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele..
ekkor jöttem rá, hogy ott van.. ez a teljes élet, a dolgok mögött. és ez a hihetetlenül jótékony erő, ami azt akarja hogy tudjam, nincs okom félni...Soha.
ez segít emlékezni, emlékeznem kell... néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem ki se bírom. és a szívem egyszer csak megszakad...

"Én már nem leszek itt, s teneked leesik az a bizonyos kő a szívedről, fölsóhajtasz: "Végre elment", és csinálhatsz, barátom, bármit, amit kedved tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt letelt ez a kíméleti idő - nevezzük annak -, te fölállsz, és betűről betűre ezt mondod nekem: "(...) örültem, hogy volt szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat, menj isten hírével." Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet. Vagy ne is mondd ezt, csak nézz rám. Elég rám nézned, nem is bosszúsan, hanem úgy, ahogy máskor is nézel, úgy, ahogy most nézel rám. De biztosítalak, erre se lesz szükség, mert én hét perc múlva - azaz bocsánat: hat perc múlva, mert közben elmúlt egy perc - már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg."

feet don't fail me now, take me to the finish line...

annyira sok ember beszél hozzám, de én egyet se hallok meg... erőteljesen a velem szemben álló személyre koncentrálok, és arra gondolok, hogy lehet elengedni valakit, ha közben ott van benned a harcos szellem, a küzdeni akarás. egyszerűen nem tudom felemelni a fejem, és ott hagyni. bárki képes rá, én nem. egyáltalán miért kell valaminek megkezdődnie, miért pazaroljam az éveimet tovább, ha úgy is abbamarad..

félek a szenvedéstől, a szomorúságtól. minél jobban el akarom kerülni ezt a két dolgot és a velejárókat azzal, hogy halogatom azt, aminek előbb vagy utóbb úgy is meg kell történnie.

miért nem tudok venni egy nagy levegőt, hogy lebukjak a víz alá.. miért van bennem ez az iszonyatos félelem, hogy nem tudok majd feljönni a felszínre, hogy nem tudok visszatérni onnan, ahol olyannyira egyedül vagyok, hogy csak a szívem dobogását hallom.

és nincs megoldás, nincs kiút, nincs hátsóajtó... there is no going back

I needed a happy ending and a new beginning

annyira nehéz belecsapni a közepébe, begépelni az első szavakat, folytatni ott, ahol abbahagytam.. hiányzik az az időszak, amikor tényleg sokat jelentett számomra ez a dolog, amikor még mindenen filozofáltam, gondolkoztam a mögöttes tartalmakon, még akkor is, ha csak egy darab kőről volt szó.

visszaolvasva az írásaimat, brutális hatással volt rám figyelemmel kísérni a saját tinédzserkori észjárásomat, azt hogy hogyan éltem át olyan dolgokat, mint pl. a szerelem..
mindenesetre úgy döntöttem, hogy a sok dolog ellenére, ami történik velem mostanság folytatni szeretném a blogot, leginkább azért, mert terápiás hatással van rám. amikor leülök a laptop elé és csak egy fehér lap van előttem, ahogy próbálok valami értelmes mondatot kipréselni magamból, leginkább befelé nézek, mint kifele és ez hiányzik a mostani életemből. hiányzik az, hogy leüljek és letisztázzam az érzéseimet, gondolataimat, hogy beszélgessek önmagammal. a másik oka ennek az, hogy hátborzongatóan jó érzés volt visszaolvasni az életemnek ezt a részét, és úgy érzem, hogy nem szeretném megszakítani ezt a folyamatot, már csak önmagam miatt sem. azt vettem észre, hogy akár egyetlen zene, mondat szó, vagy akár betű is fel tudja idézni bennem az akkori énemet és érzéseimet. tulajdonképpen erre a majdnem 4 éves blogra az életutam egy részének a megörökítéseként tekintek.

kicsit azt érzem, mintha beszippantott volna a nagybetűs élet, és mintha már kicsit sem figyelnék oda azokra a dolgokra, amik nekem fontosak voltak. egyszerűen megváltozott az értékrendem mindennel kapcsolatosan, új irányt vett az életem és ráleltem egy új életérzésre, aminek a megfogalmazása még folyamatban van..

lényegesen le vagyok nyugodva, mióta ennek az egy embernek szentelem lényem minden egyes porcikáját és rezdülését. segített túllendülnöm a 'lázadó korszakomon' és megnyitott egy új fejezetet az életemben. tulajdonképpen az ő oldalán éreztem először azt, hogy nő vagyok. ha úgy vesszük, neki köszönhetően értem nővé, és ezért örökké hálás leszek neki, a kapcsolat kimenetelétől függetlenül.

(a notes from the undeground elnevezés nem igazán érzem, hogy illene hozzám, illetve az elkövetkezendő bejegyzéseimhez (remélhetőleg), mivel kerülni szeretném a sötét, elvont dolgokat, úgyhogy úgy döntöttem, arculatot váltok.)