köszönöm mindenkinek, aki felköszöntött. sokat jelent-sokat mutat.

mégis hány alteregóm futkoshat a világban? És vajon valamennyien ugyanazokat a hibákat követjük el, vagy egyikünknek igaza van, de legalábbis egy kicsivel kevésbé téved, mint a többiek, netán én vagyok AZ alteregó?

nem fura, hogy a halottak száma egyre nő, miközben a Föld mérete nem változik, így aztán egy szép napon már nem lesz elegendő hely, hogy mindenkit eltemessenek. ? kicsit ijesztő.

kishíján elnyaltak, mint egy fagyit. köszönhetem ezt saját magamnak, mert én HISZEK az emberi jóindulatban. úgy látszik hatalmas nagy hiba. 

válassz minket.

válaszd az életet.

válaszd a jelzáloghitelt;

válaszd a mosógépet;

válaszd az autót;

válaszd a fotelt, ahonnan kényelmesen nézheted azokat az egyelszívó, lélekölő vetélkedőket, miközben szemét kaját tömhetsz a pofádba.

válaszd azt, hogy elevenen elrothadsz, hogy öregségedre magad alá pisálsz és szarsz egy otthonban, hogy csak egy kurva nagy szégyellnivaló terhet jelentesz azoknak az önző, elbaszott kölyköknek, akiket a világra hoztál.

válaszd az életet.

    

Köszönjük.

földimogyorót zabáló majom vagyok, tele bolhával és az összes barátom kábitószeres, de ez mind nem igaz. kihűlt OLASZ pizza vagypl. citromprést használhatnék?


itt lenne az ideje, hogy valaki jól seggberúgjon, csak az a baj, hogy senki nincs, aki megtegye.

most, hogy mindannyiunkat tisztel a társadalom és te nem aggódsz azok miatt a dolgok miatt, amik régebben voltak beszélnünk kell az elnökkel a heroinról. igen, uram ez a probléma, de meg lehet oldani.


most hogy a társadalom oszlopa vagy, te profi megbotránkoztató lány vagy, te a pornó királynője vagy, téged a legkönnyebb megdugni a fehér ház füvén.

annyira tiszteletreméltóó.. 

héé, itt van a nyár. a megfelelő idő az utcai harcra. de ahol én élek ott az a szokás, hogy kompromisszumokban kell feloldani mindent!

már minden rendben van, jobban mondva csak egy vicc az egész, de a Paprikajancsi már kipattant a dobozból..

a banda a színpadon áll, és az egyik ezek közül a balekok közül, a dobos. igen, azt hiszi dinamitból van.

AZT ÁLMODTAM, hogy egyik bárból a másikba bóklásztam párizsban, meztelenül.. és a matrózok olyan kedvesek voltak hozzám, de ott, párizsban nem úgy látszott... mintha velük együtt te is végre elhajóztál volna az agyamból.

idáig jutottam a meghatottság és a feltörő önsajnálat hullámai között a boldogság kétórás szigete felé haladva, előtte állva.. szétrombolták retinánk színemlékeit, pupilláink védőpajzsát feltépve előttünk káprázott-páváskodott-repkedett-mutogatta magát-vigyorgott. 
nem. ez olyan hajnalifél4van álmosság. semmikomoly.

mikor kölyökként gitározni kezdtem .. olyan lehetek majd, mint ő - reméltem. de mára valahogy megváltoztam. nem akarok meghalni - így határoztam. ez csak egy szürke nap volt nekem. de a rock and roll útja erre tart.. ez csak egy szürke nap volt nekem - az embernek, aki mindennap meghalt.

laklakosztályomban élek a háztömb 189. emeletén, otthon ülök éppen és bámulok ki az ablakon. azt képzelem, hogy a Föld nem forog. és ekkor jön egy ember, tetőtől talpig magyar zászlóba öltözve, és azt mondja, adna nekem egy ezrest valamilyen jófajta mosóporért.. de én rászóltam: 'hééé, te! tünés a felhőmről! mit mászkálsz itt? kettőnknek szűk ez a hely!!'

képzeld el magad a folyón, egy csónakban, mandarinfákkal a lekváros ég alatt. valaki hív, te válaszolsz lassan. tudod, ő az a kaleidoszkóp szemű.
 celofán virágok, sárgák és zöldek. hallod, haa szürkéskék szemű srácot keresed, ő már rég elment. 

a szökőkút melletti hídig követed őt, ahol a hintaló emberek marcipánt rágcsálnak. (érted? marci-pánt. ez jó. najó, nemaz.) mindenki mosolyog, amíg elsiklasz a virágok mellett, amik olyan hihetetlenül magasak. az újságpapír taxik a parton elvisznek majd valahová, hátradőlsz, fejed a felhőkben és már itt sem vagy. 

éééééés már megint eső esik kisfejemre. épp jókor, esőért imádkoztam. 

miközben az autóban ülök, jön az ember a rádióban és egyre csak beszél és beszél. használhatatlan információkat mond, amiknek fel kéne gyújtaniuk a képzeletemet. meg mikor nézem a tévét és az ember jön és azt mondja ilyen mosóport vegyek, meghogy milyen kotont vegyek ha biztonságosan akarok dugni. mikor járok körbe-körbe ebben a szar kisvárosban, és csinálom ezt meg éneklem azt akkor senki ne szóljon bele. de amikor már próbálok felszedni valakit rögtön azt mondja: 'babám, gyere inkább egy hét múlva, most ki vagyok kapcsolva' akkor csak mosolygok és azt mondom 'everything is nice'.

szééééép. 

hát ja végülis attól függ az egész hogy miből mennyit érzel bele. addig jó, amig az undor nem ül ki az arcodra. 

üvöltés és nyögés. erő és düh. kétségbeesés és tehetetlenség. ez a legfontosabb, nem is a zene. és a vérkorbácsoló hang, amit axl rose, miles kennedy és társai kiszabaditottak a torkukból, ami valamilyen megmagyarázhatatlan módon - egyébként mi a fenének kell mindent megmagyarázni? - magával ragadott engem, behatolt a tudatalattimba, belemarkolt az agyamba, hogy átéljem a fájdalom és az extázis, a magány és a düh, a szabadság élményét egy sohasem érzett azonosulással együtt. találtam valamit, ami az enyém. nemcsak az enyém, mégis igazán az enyém. ez az, amit megért az ember, befogad, mielőtt megismerné. monoton bluesok - egy kis heavy metal beütéssel - egymás utáni sorozatai elementáris erővel verték szivemen át a ritmust. nehéz rá jó kifejezést találni, mivel a nyelv eszközeivel nem írható le. az egyetlen szó, ami közelít hozzá: DÖGÖS. 
valami olyan volt a Guns zenéjében, amit nem lehet megtanulni, nem lehet utánozni.
elfogadni vagy elutasítani.
más lehetőség nincs.
iszonyatos természetesség és energia áradt a dalokból és valami szabadság, amit bárki átvehet, átérezhet, amig a zenét hallja, vagy ha később felidézi. 

tegnap nirvana koncertet néztem.. teljesen elkapott igy éjszakára az ihlet, de nem tudtam vele mit kezdeni. szóval sajnálom..  most meg itt ülök és nem tudok miről írni. csak a jólbevált dologról: a zenéről. i'm NOT complaining. 

igyekszek minden elsajátítani nagyrabecsült művészeimtől, de az az igazság, hogy amennyit itt Kelet-Európában meg lehet tudni, az nagyon kevés. ennek az oka egészen egyszerű: mi itt élünk, ők ott játszanak. sokan azt kérdezik tőlem, miért foglalkozok egy olyan bandával, akik már azelőtt feloszlottak hogy megszülettem volna, ezeknek a zenekaroknak a kora már lejárt. hát meg kell mondanom, hogy nálunk el sem jött. sohasem volt egy igazi rock n roll zenekarunk, és a punk is csak egy szűk elit réteg körében divatos. de a Doors vagy Lou Reed, Bob Dylan szinte teljesen ismeretlen. mit tudunk Muddy Watersről vagy David Bowie-ról? hippik? underground? hol késik janis joplin és jimi hendrix ? vagy talán soha nem jön el? miért nem játsszuk kedvenc zenéinket? miért kell mindig azt ami a többieknek tetszik? mivan, ha hamis? mivan, ha nincs behangolva a gitárom?! magamnak játszok emberek, senki másnak, csakis kizárolak a saját szórakoztatásomra. ha valakinek tetszik az, amit csinálok, azt örömmel hallom, de nem fogok csakazért megváltozni, hogy elfogadjanak és beálljak a sorba. egyáltalán miért lessük irigyen egymást, a rosszra várva? 

olyan, mintha a szobám falai egyre kisebbek lennének és széplassan megemésztenének. ingerült vagyok mostanában. 

semmi nincs.
jamaikába akarok menni.

mindig azt mondom, hogy vége, nem érdekel többet. de baszki...

Jó, igazad van, ÉN VOLTAM A HÜLYE. de már úgyis mindegy, igaz? (:

haggyuk a múltat, haggyuk a jelent.. kicsit belepörgethetnénk már az időbe. 

ezek is csak gondolatfoszlányok. azért van ennyi befejezetlen mondat mert nem akarom az igazságot. félnék tőle. jobban mondva félek az érzelmeimtől. jah. én is. kimondtam ennyi

oké. itt lett elegem. 

annyi értelme van, mint a képzeletbeli beszélgetéseknek.   
- 120 dollárt érsz. 

oooh, kicsi Leash. Tedd, amit jónak látsz. 

'ha bezárod az ajtót, az éjszaka örökké tarthat. hagyd kint a napfényt és köszönj az örökkévalóságnak. itt mindenki táncol és jól szórakozik. gondoltad volna? ha bezárod az ajtót soha többé nem kell a napba nézned.'
          
ezt mondta neked Ő. te pedig mérlegelés nélkül hittél neki, hiszen a külseje tökéletes, jobbat nem is képzelnél, könnyen elveszted a fejed, ha szólásra nyitja a száját. sose tudod előre a lépéseit, nem tudod eldönteni mi jó és mi rossz. csak egy dolog lebeg célként a szemed előtt: Megtartani, akármibe kerül is!
attól a pillanattól fogva vesztetted el magad, mikor bezártad magad mögött az ajtót. ne félj, nem te vagy az egyetlen áldozat. amikor észrevetted gyanút fogtál. ezután menekülni próbálsz, de az ajtó be van zárva. te magad zártad be. kiabálni kezdesz, de ezt csak Ő hallja, te pedig már semmi másra nem vágysz jobban, csak egy kis napsugárra. megfulladsz idebent, kezded elveszíteni a maradék önuralmad is. dörömbölni kezdesz az ajtón, hátha valaki meghallja, pedig mélyen legbelül te is tudod, hogy senkinek sincs dolga errefelé.

zihálva felébredsz és megkönnyebbülten észleled, hogy csak egy álom volt.  egy folyosón találod magad. előtted egy ajtó. dörömbölést hallassz odabentről. kinyitod, vagy továbbmész?


ez csak egy sablon. azt képzelsz bele, amit csak akarsz. 

http://www.youtube.com/watch?v=5MOVEUSATkM

this is dedicated to my grandfather..
i hope you're alright.. 
and deep inside i still love you.

he never cries on sunday afternoons.. 

the sun is up, the sky is blue, it's beautiful & so are you.

all the lights fade to dark

daydreaming nightmares...

my aim was off but your smile is always right on.   (:

te is jártál már csodaországban? könnyű utazásod volt? emlékszem, velem szemben ültél és nem viseltél álarcot. ha jó leszel, holnap találkozunk, addig meg csak kibirjuk valahogy. 
ma a hátsó ajtón jövök be, nemköszönök senkinek. ma vezetem az autómat és szeretem az utat. úszom a tengerben és leiszom magam. ma élek, holnap nem. 

beszélnek a nagy szerelmekről, de ennek semmi értelme. szerelmi csalódások.. csak megzavarják az elmédet és az érzelmeidet. az emberek számára a fájdalom gonosz dolog, és  veszélyes is. nem értem, hogyan tudnak szerelmet érezni, ha félnek a saját érzelmeiktől, de nem alaptalanul. saját bőrömön tapasztaltam, hogy néha a fájdalom olyan erősen tör rád, hogy sem elviselni, sem tolerálni nem tudod már. nem gonoszul, csak fájdalmasan. az emberek félelme a haláltól, több mint fájdalom. az már félelem. a szerelmi csalódások is olyanok, mint sok kicsi halál. átlépve a lét és nemlét küszöbét, a fájdalom és a szenvedés már elmúlik. igen, ezt mondtam nemrég a barátomnak is. 

tudod, az erőszak nem mindig párosul gonoszsággal. a bennünk rejlő energiákat és kivülről jövő impulzusokat nem tudjuk levezetni, nem vagyunk képesek elfojtani, ez erőszakká alakul át belül. ez az erőszak bármilyen kis behatásra, elemi erővel törhet ki belőlünk. vannak olyan emberek, akik rendkivül szélsőséges cselekedetekre képesek. ez mind az elfojtott energia hatására. viszont az az igazság, hogy nem tudok elképzelni egy erőszakmentes életet, mert az emberek szinte vágynak az erőszakra. várnak egy zsarnokra, akit a saját nyakukba ültethetnek, hogy szivja a vérüket. dolgoznak, élnek, betartják a törvényeket. mindez a tradiciók miatt van. gondoljunk csak bele, a legtöbb kultúra erőszakra épül. mindenütt az erőszakot látod, aki erős, az győz. a tv is ezt sugallja. láthatatlan védőhálót von köré, megvéd a valóságtól - legalábbis azt hiszed, ez csak látszat. te továbbra is sebezhető és törékeny vagy. ez a mi kultúránk betegsége, a hamis hit. néha úgy érzem az embereknek eltolódott a realitásérzékük. nap mint nap ráragadnak a képernyőre, nézik a szappanoperákat, a filmeket, a hireket, a sztárokat. megváltozik a valódi értékek megitélésének képessége, erősnek képzelik magukat. de sajnos az az igazság, hogy ők lélekben már halottak.. 
jobban félünk az erőszaktól, mint a saját, privát érzelmeinktől. a félelem felébreszti az ösztönöket, ezért próbálnak meg elbújni az emberek a félelmeik elől. de ez kibaszott hülyeség. a fájdalom valamit megmozdit benned, erősnek érzed magad. kizökkent a hétköznapokból. ezt kell megtanulni használni, mivel a fájdalom az érzelmeink egy része. ezt nem leküzdeni kell, hanem megtanulni együtt élni vele és az adott pillanatban használni. hiszen ha jobban belegondolsz, fájdalom hatására szinte bármire képesek vagyunk, nem ?

nagyon tisztelem az indiánokat. csodálattal tölt el ezeknek az embereknek az élete. még igy is, hogy ezek a kultúrák megrekedtek az évszázadokkal ezelőtti létszintjükön. nézd csak meg jól, hogyan élnek más 'primitiv' kultúrák. békésen, teljes harmóniában a Földdel, az erdőkkel, az állatokkal. nem készitenek tömegpusztitó fegyvereket és nem invesztálnak milliókatm harci eszközökre, hogy most országokban, másképp gondolkodó emberekre erőszakkal rákényszeritsék az akaratukat.  látod, milyen beteg világban élünk? nem adok túl sok időt magunknak, mi is meg fogunk fertőződni. az életkörülményeink nem túl jók - túl sokan vagyunk már. 

a barátok segitik egymást. az az igazi barát, aki hagyja, hogy a másik szabadon gondolkodhasson, dönthessen, érezhessen. és akkor vagy összejön vagy nem. van amikor az érzelmeid úgy alakulnak, ami éppen történik veled. ez egy egyenes dolog..
a legtöbb ember olyannak szeret téged, amilyennek akar, hogy legyél. megtartani ezt a szeretetet nem könnyű. mindig olyannak lenni, amit elvárnak tőled. biztosan meg is kapod ezt a szeretetet, ha jól szinészkedsz. 

a legtöbb embernek még a vágy sincs meg a szabadságra. a körülményeink, a származásunk, a neveltetésünk elnyomja ezt az érzést. a kultúránk ebből a szempontból meglehetősen primitiv.  természetes ösztöneinkkel és impulzusainkkal töltődik fel saját üres büszkeségünk.