már meg kellett volna tanulnom, hogy éljek a pillanattal.
annyi lehetőséget hagytam már ki az életemben, hogy a számukat se tudom.. és a legbetegebb az, hogy csak akkor ér téged a meglepetés, amikor rájössz, hogy ami elment, az soha a büdös életedbe nem jön vissza. ilyenkor csak nagyokat sóhajtozol, nem is tudod mit mondjál, egyedül a remény kis szikráját érzed, hogy hátha tévedés...és még van esély. de nincs.. szép lassan tör rád a felismerés, hogy elmúlt.

sose volt, sose lesz.

sajnálok mindenkit, akik meghalnak körülöttem.. tiszta szívemből. bárcsak tudnék sírni, bárcsak ki tudnám engedni magamból azt, ami most bennem van. utálom magam azért, amiért én élek és nem ő. van egy ilyen közhely, hogy az élet sosem áll meg.. én most megállok, befékezek egy kicsit. nem, nem azért mert feladom, hanem azért, hogy erőt gyűjtsek.. végezetül annyit, hogy mindig azok hagynak el leghamarabb, akikkel nagyratörő terveim vannak.

'don't cry' they say.. but u know, u fucked up everything.. but i'm not blaming you, i know it's not ur fault. 'is this really happening to me?!' i keep asking myself..

Sick Boy. RIP
(i don't wanna say goodbye to you, i know we will meet someday. you'll open up the gate for me. but remember, nothing else matters. i won't forget it, and i won't forget You. you'll be always in our hearts)