need a little bit of happiness

kis kihagyás után megint edzés, és egyszer csak a teremben megrohantak az érzelmek.  megint ott járok, hogy csordultig vagyok, mégsem tudom elkezdeni rendesen. kisétáltam a csarnok ajtaján, buszra fel, de egészen mostanáig csak félig volt közöm a valósághoz.

nagyjából 3 hónap alatt feje tetejére állt az életem. annyit idegeskedtem, reméltem, csalódtam, vágyakoztam, mint ezelőtt 1 év alatt összesen, de lehet hogy keveset mondok.
mindez egy ember miatt. igazából már megbékéltem vele, hogy elképzelhető hogy az életemnek ez a területe soha nem lesz sima, de minden alkalommal sziven üt a dolog, ennek ellenére.

most is csak bámulok magam elé, nézek bele a nagyvilágba és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy már megint itt vagyok. pontosabban még mindig..

rég nem féltem ennyire. de valahogy ez már nem félelem. nem is izgalom, inkább aggódás. mostmár igazán boldog akarok lenni. nem emlékszem, hogy éreztem-e valaha ilyen sóvárgást, ilyen vágyat valami megfoghatatlan dolog iránt. talán a helyzet hozta, talán a hosszú idő is benne van, de érzem, hogy kezdek tisztán látni.

sajnos aggódom.. úgy érzem, hogy a körülöttem lévők mindent megtettek, amik tőlük telt. mostmár rajtam áll a dolog..
először is.  verd ki a fejedből, hogy nem fog menni. de igen! menni fog. mennie kell.. mert van vesztenivalód.