a kérdés az: hogyan tehetnék én bárkit is szabaddá, aki nem képes egyedül a saját talpára állni és meglátni saját lehetőséget. az emberek alapvetően törekednek a saját szabadságukra - mindenki kiharcolja magának a legjobb poziciót, ez a legszentebb és legszemélyesebb dolog, amit csak birtokolhatunk. mármint az egyéni szabadság. ... de szar az egész! az emberek túl korlátoltak ahhoz, hogy valójában szabadok lehessenek. saját magukat kötik gúzsba, önmaguk emelnek falakat maguk köré. kiközösitik azokat, akik megpróbálnak kitörni, levetni ezeket a láncokat. ez az ő biztonságuk.. hogyan 'szabadithatnék fel' akárkit is, ha az igazából nem is akarja? azt hiszem, az emberek azért vetik meg még a gondolatot is, mert félnek az ismeretlentől. ez elég ironikusan hangzik. az ismeretlent egyszer valójában nagyon meg kellene ismerni, vizsgálni. ez valahol a lelkünk legmélyén bújik meg. csak egy megoldás létezik, szembenézünk a problémával - saját magunkkal - bár ettől félünk a legjobban. szembeállitani önmagunkat a legmélyebb félelemmel. és azután, ha már a félelem elmúlt, a szabadságtól való félelem összezsugorodik, majd eltünik. és.. szabad vagy!
tudod, a szabadságnak különböző fokozatai vannak - ezt nem túl könnyű megérteni, és valójában csak azok értik meg, akik annyira tapasztaltak és bölcsek, mint én magam vagyok. (na ja) szóval, visszatérve a témához, a legfontosabb része a dolognak, hogy te valójában akarod-e?! vagyis elképzelsz egy szerepet magadnak a világban, aminek maradéktalanul meg is tudsz felelni. jó szinészi teljesitmény szükséges ehhez. félredobod szépen az érzéseidet, megváltozol, felveszel egy maszkot. nagyon gondosan meg kell választanod, hogyan viselkedj, amig el nem érsz egy bizonyos individuális szintet, a személyes szabadságodon belül. ez már egy állapot, ez az első jele, hogy jól csinálod. elveheted valaki politikai szabadságát úgy, hogy meg sem kérdezed a véleményét. de ha már kiszimatolod, mit is akar valójában, akkor már nyert ügyed van, nyugodtan a pofájába röhöghetsz. ez nem számit. de ha már az érzelmekhez való szabadságától fosztod meg az egyént, azzal elpusztithatod. vannak emberek, akik könnyen, önként feladják a saját szabadságukhoz vezető utat - mások viszont foggal-körömmel ragaszkodnak ehhez. ez talán már a megszületésünkkor eldől. akkor kezdődik ez a rabság. a körülmények, a szülők, mind hatnak rád, ragaszkodj későbbiekben a jogaidhoz. vannak helyek, ahol nem mernek vágyni a jogaikra az emberek, mert megtorolják az ezirányú törekvéseiket. csak körülnéznek, itt is láthatunk olyan embereket, akiktől elvették ezeket az alapvető emberi jogokat. csak jól ki kell nyitni a szemed. a tanárok, a vallási vezetők - a barátok, vagy akiket barátainknak hivjuk - hatnak ránk, miután elkerülünk a szülői háztól. hát, a szüleink a saját akaratukat erőltetik ránk, azt kell éreznünk, amit ők helyeselnek, gondoltak és elfogadtak. mindig azt kell akarnunk, amit ők is. elveszünk ebben a világban, ha nem tudunk jól szinészkedni. amikor mások erőszakkal kényszeritenek bennünket elfogadni az ő akaratukat, idővel behódolunk - látszólag. nem is tehetünk mást. bár szerintem ez egyfajta gyilkosság. és a szüleink, akiket a legjobban szeretünk, mosollyal az arcukon taposnak belénk, nyomoritják meg a lelkünket, ölnek meg, anélkül, hogy tisztába lennének azzal, amit tesznek.