annyira siralmas ez az egész, hogy nevetnem kell. eléggé pofánvágott néhány dolog az elmúlt napokban, de még mindig azt mondom, hogy minden okkal történik. rosszul esik, mégpedig azért, mert ez olyan mintha saját magadat tagadnád meg, a személyiségedet dobnád el és beállnál a sorba, a többiek közé. ezáltal úgy érzem, ellenem is protestálsz. de ennek is a jó oldalát nézem; legalább könnyebben lekattanok rólad. ahogy mondtam, semmi sem történik véletlenül.

most, hogy elkezdődött a nyár, mocskosul egyedül érzem magam. olyan érzésem van, mintha mindenki megtagadna engem. mintha senkit sem érdekelne.. kivéve azt a pár embert. nem, nem a családomról beszélek, hanem a barátaimról. arról a kevésről, aki MÉG MINDIG itt van, és kitart mellettem.  

igazán csak ma döbbentem rá, hogy nekem igazi nagyszüleim sajnos nem voltak, nincsenek, és nem is lesznek.  nem tudok választani köztetek, mert igazából már gyerekként is megvetettelek titeket. sose álltatok közel a szivemhez, még csak érdekesek se voltatok a számomra. de egy valami az volt: miért nem voltam sose elég jó nektek? miért nem voltam aranyos, szép, kedves a számotokra? elrontottam valamit? már nem is érdekel igazából. kölcsönös az érzés, ebben biztosak lehettek.

igen, neked beszélek. remélem boldogan, mosolyogva forogsz a sirodban. (: