i picked you out of a crowd and talked to you. said i like your shoes, you said thanks can i follow you? so it's up the stairs and out of view, no prying eyes i poured some wine. i asked your name, you asked the time...
it's 2 am, the club is closed we're up the block. your hands on me, i'm pressing hard against your jeans. your tongue is in my mouth trying to keep the words from coming out.
who else may have been you before..

I want a lover I don't have to love, I want a girl who's too sad to give a fuck.

where's the kid with the chemicals? i thought he said to meet me here but i'm not sure. i got the money if you got the time. you said it feels good i said i'll give it a try... 

then my mind went dark.. we both forgot where your car was parked. so let's just take the train. i'll meet up with the band in the morning.

I want a lover I don't have to love, I want a boy who's so drunk he doesn't talk.

bad actors and bad habits, some sad singers they just play tragic and the phone's ringing and the van's leaving but let's just keep touching... i got a hunger and i can't seem to get full. i need some meaning i can memorize, the kind i have always seems to slip my mind But You.........
You write such pretty words, but you know honey life's no storybook , love is an excuse to get hurt and to hurt.

'Do you like hurt?'
           - 'I do, I DO!'
'Then hurt me..' 

'hát... lefeküdtünk'

ezt hallva, bár lépkedtem tovább, és a lábam alattam csak vitt előre, a talpam biztosan fogta a talajt. a testem azt élte át, hogy leolvad a mélybe, alámerül valami puhába, a semmibe - hirtelen olyan kietlenné váltak az utcák, a járókelők vadállatok, a lámpák olyan fölöslegesek, kár volt megvilágítaniuk ezt a... ezt a rohadt világot.

a macskakövön jártunk, amikor elmondta , nekem (lokomotív módjára) koncentrálnom kellett, hogy vissza tudjak lépni a járdára, rá se néztem - végignéztem az utcán, és gondoltam, gyorsan lelépek, ahogy a múltkor is tettem - de nem léptem le - csak azt mondtam 'nem akarok élni ebben a bestiális világban' - de olyan halkan, hogy alig hallhatta, és ha egyáltalán meghallotta, akkor se fűzött hozzá semmit, hallgatott..  aztán kibökött még néhány szót, de szaggatottan, dadogva beszélt - közben azért mindketten haladtunk előre... 

lágy napsütés, virágok, itt vagyok én, megyek végig az utcán, és arra gondolok, hogy engedhettem meg magamnak hogy bármikor is unatkozzak. miért próbáltam őrjöngéssel kárpótolni magam, mindenféle trükkel, amit az emberek azért vetnek be, mert semmit nem akarnak kevésbé, mint komolyan felfogni azt, ami van, pedig az rettentő sok, inkább társadalmi kérdéseken törik a fejüket, dühödten, meg - szintén dühödt - élvezeteken, olyan társadalmi problémákon, mint amilyen nekem a faji kérdés. nincs semmi értelme, a végén pedig éreztem, hogy a nagy önbizalom meg az aranyló reggel előbb-utóbb elillan, már kezd is elillani - az egész életemet olyanná tehettem volna, mint aznap reggel, egyedül a tiszta megértés, az élni és továbbélni akarás alapján, uramisten.. ez volt a legszebb, ami valaha is történt velem - közben pedig színtiszta aljasság...

Once upon a time, there was a Candy and Dan... Things were very hot that year... All the wax was melting on the trees... He would climb balconies, climb everywhere. Do anything for her... Oh Danny boy. Thousands of birds. The tiniest birds adorned her hair... Everything was golden... One night the bed caught fire... He was handsome, and a very good criminal... We lived on sunlight and chocolate bars... It was the afternoon of extravagant delight... Danny, the Daredevil... Candy went missing... The day's last rays of sunshine cruise like sharks..."I wanna try it your way this time!" You came into my life really fast, and I liked it. We squelched in the mud of our joy. I was wet thighed with the surrender... Then there was a gap in things... And the whole earth tilted... This is the business. This is what we're after. With you inside me... Comes the hatch of death... And you were high high so fucking high and ----------

Uraim, ez a Harcosok Klubja!
A Klubja első szabálya: senkinek egy szót se a klubról.
A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy kurva szót se erről a klubról.
A Klub harmadik szabálya: ha az egyik fél feladja, vagy harcképtelenné válik, a bunyónak vége.
Negyedik szabály: a küzdelem kétszemélyes.
Ötödik szabály: egyszerre egy bunyó zajlik.
Hatodik szabály: ing és cipő nélkül küzdünk.
Hetedik szabály: minden küzdelem addig tart, ameddig tart.
És végül a nyolcadik szabály: hogy ha ma este jársz itt először, bunyóznod kell.

nem akarom, hogy vége legyen, harcolok a percekért és a másodpercekért.. igyekszek minden egyes szavadat tökéletesen elraktározni magamban, nem akarom hogy kifogyj belőlük. 


mintha ezek a percek lennének azok, ezek a szavak lennének azok, amikre mindig is vágytam és szinte epekedtem értük. nem merlek magadra hagyni, félek hogy meglógnál. nem merem becsukni a szemem, mert félek hogy ez csak egy hülye álom és mire újra kinyitnám újra minden szertefoszlana...

  

egy hete ülök ebben a székben az aranyhalak mellett, és iszom és dohányzom és beszélek, és most tessék, az aranyhalak halottak.  


egyszerűen össze vagyok kötözve belülről és nem tudok megmozdulni érzelmileg..

egyszerre rádöbbenek, hogy mindenki éli a maga csendes kis életét, és egyedül én vagyok őrült..

'2day is my first concert and it makes me feel fucking high.' 

MAKE IT GO!!!  

this is the end, beautiful friend, the end..

ez az érzés olyan intenzív, hogy úgy érzed, hűtlen lettél a saját születésedhez, a saját anyád erőfeszítéseihez, sőt a szülési fájdalmaihoz, amiket akkor élt át, mikor világra hozott, és hűtlen lettél az apád összes erőfeszítéséhez, akinek etetnie kell téged és táplálnia, hogy erős legyél, sőt istenem, az 'életre' nevelnie. olyan mély bűntudatot érzel, hogy magával az ördöggel azonosulsz, és mintha mindenki magadra hagyott volna a beteg bolondságaiddal. betegnek érzed magad a szó legtágasabb értelmében, anélkül lélegzel, hogy hinnél benne, beteg vagy, betegbetegbeteg, a lelked nyöszörög, úgy nézel tehetetlen kezeidre, mintha tüzes lángok emésztenék őket, és képtelen vagy megmozdulni, hogy segíts magadon, holt szemmel bámulsz a világra, arcodon kiszámíthatatlan bántalmak kifejezése tükröződik, mint egy felhőjéhez láncolt székrekedéses angyalén. igazából rákos pillantásokat vetsz a világra, már amennyit látsz belőle a szemeid előtt lebegő, barnásszürke gyapjúpamacson keresztül.
megpróbálod összeszedni magad, a cipődet közelebb próbálod húzni a lábadhoz, de még ezt se tudod megcsinálni rendesen, vagy leejted a cipődet, vagy felborítasz valamit, de előbb utóbb mindenképpen akad valami, amitől sírni kezdesz. 
szeretnéd az arcodat a tenyeredbe temetni és kegyelemért könyörögni, de tudod, hogy nincs kegyelem..
mert felnézel a kék égre, de ott sem látsz semmit, csak üres teret, ami óriási szörnyű grimaszokat vág rád.
ha a világra pillantasz, az nyelved ölt rád, és ha végül le is emeled az álarcot, mögötte semmi nincs, csak óriási, üres, égvörös szemek, akár a saját szemeid. 
lehet hogy megpillantod a föld mozdulását, de számodra már ennek sincs különösebb jelentősége. elég egyetlen váratlan zajocskát hallanod a hátad mögül, máris dühödten vicsorogsz. szeretnéd beletörölni az arcodat valamibe, ami nem az. 
kínba csavarodott érzelmek gyötörnek, soha többé, soha, soha többé.. 
ami tegnap még tiszta volt és szép, mára minden racionalitást és magyarázatot nélkülöző módon egyetlen rettenetes rakás szarrá változott. 
a megbánás  fájdalma úgy ivódik beléd, mintha valaki nyomná felülről, az égen úszkáló bájos-fodros, fehér felhők csak a te szemedet bántják.

Amikor kinézek az ablakon semmi mást nem látok, csak épülő házakat és új gyárakat egymás hegyén-hátán.. hát igen, ha ilyen tempóban növekszik a népesség, előbb-utóbb fölzabálja az utolsó ásónyomni hátsó udvart is, sőt még arra is rá fognak kényszerülni, hogy egyik elbarkácsolt lakószintet rakják a másikra a végtelenségig, tessék, itt a városVárosVÁROS, míg a házak föl nem nyúlnak vagy tízezer méterre az égbe a térkép teljes szélességében, és akik majd szuper távcsövekkel a Földet bámulják valami más bolygóról, tökre elámulnak, hogy a híres Föld helyén csak tüskés gombóc lóg az űrben..

Ha belegondolsz, kilátásnak elég szörnyű, egymásra pakolnak szépen minket, mint valami begolyózott páviánokat, meg meglássátok, vagy látjátok, vagy hogy a szarba kell kell helyesen mondani.. Százmilliónyi éhes száj nyavalyog majd, hogy még, még, még..

És az egészben az a legszomorúbb, hogy nincs az az ember, aki fel tudna emelni a Hold elbaszott krátereiig, hogy egyszerre lásd az egészet az utolsó kis piti rablás, legutolsó átkozott kis gennyes részletéig.

Erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy jó pofát tudjak vágni ehhez az egész cécóhoz, de végül is rádöbbentem, hogy körülvettek, bekerítettek és többszörös túlerőben vannak, el kell menekülnöm újra a magányba, vagy meghalok. Szóval úgy ahogy mondom, csöndben visszasunnyogok San Franciscoba. A kezdet, a drága jó öreg nagyapám által oly nagylelkűen felajánlott menedék ígérete csodálatos volt, de ahelyett, hogy minden simán menne, betegen ébredek fel, hanyingerrel, undorral és halálra rémülve. Úgy bizony, rémületes rettegésben a szomorú dal miatt, amit a tetők fölött hord a szél, s ami összekeveredik a mondatfoszlányokkal, amik lentről a sarokról szivárognak fel idáig, de van még rosszabb is. Részeges emberek öklendeznek a mellettem lévő szobákban, recseg a folyosó fapadlója, csapkodják az ajtókat, mindenfelé nyöszörgés - beleértve azt a nyöszörgést is, amire felébredtem, a saját nyöszörgésem egy hepehupásra gyötört ágyban, a nyöszörgés, na meg a fejemben zúgó ritmusok sorozata, amitől úgy kivágódtam a párnából, mint valami kísértet.

Körülnézek ebben a nyomorúságos lyukban, reményteli hátizsákomott áll a sarokban, megtömve mindenféle hasznos dolgokkal, amire csak szükségem lehet. Akad itt egy teljes túlélőkészlet is, élelmiszerfélék, pár extrameleg pulóverrel, néhány zsebkendővel, egy pár tornacipővel (túrázáshoz). Ám a szépreményű hátizsák csak ül az oltári nagy kupleráj kellős közepén, üres, fehér üvegek, csikkek, szemét között, iszonyat...  ˝Ha nem mozdulok meg rögtön, végem,˝ döbbenek rá, miközben végiggondolom az utóbbi három nap részeg reménytelenségét, ezt a fizikai és szellemi és metafizikai reménytelenséget, amit az ember nem tanul meg az iskolában, akárhány könyvet olvasson is az egzisztencializmusról vagy a pesszimizmusról, akárhány köcsög látomásgerjesztő Ayahuascát igyon is meg, akármennyi meszkalin-tablettát szedjen is be, akármennyi peyotét szippantson is fel az orrába - Az az érzés, amikor felébredsz és félsz, hogy elvisz a rettenetes, nyálkás halál, ami úgy csöpög mind a két füledből, mint az a különösen vastag póknyál-fonadék, amit némelyik trópusi ország pókjai köpnek az áldozataikra; az az érzés, amikor úgy érzed, púpos hátú mocsári szörnyetegként nyöszörögsz a föld alatti posványban, és inad-szakadva húzol valami súlyos forró terhet a semmibe; az az undorító érzés, mintha bokáig tocsognál a fortyogó disznóvérben, mintha derékig ázva csücsülnél egy nagy fazék barna, szutykos-zsíros mosogatóvízben, amiben már nyoma sincs a mosogatószer buborékjainak - Az arcról, a saját arcodról, amit a tükörben látsz, elviselhetetlen szenvedés csorog; úgy elkínozta, úgy elcsúfította a fájdalmas szomorúság, hogy már sírni sem tudsz érte, hogy is lehetne sírni egy ilyen ocsmány, egy ilyen véglegesen elvesztett valamiért, aminek már az égvilágon semmi köze nincs az elmúlt tökéletességhez, és így nem méltó sem könnyekre, sem semmi másra: mintha hirtelen William S. Burroughs Idegenje jelenne meg a képed helyén a tükörben - Elég! ˝Ha nem mozdulok, végem˝ úgyhogy fogom magam, talpra szökkenek, aztán fejenállás, hogy némi vér csorogjon az agyamba, irány a tusoló a folyosón, friss póló, zokni, alsónemű, gyors pakolás, hátizsák a vállra, aztán irány a hűvös szeles utca; végigalszom az utat, és ahogy felébredek, már valamivel tisztább fejjel, legnagyobb elképedésemre tengeri levegő szagát érzem. Valaki megrázza a vállamat, ˝Végállomás, San Francisco.˝ 

It’s Getting Dark Darling Too Dark To See

wanna be able to fly to shit on ppl.  
hah!

 

Have you ever been in love? horrible, isn't it? it makes you so vulnerable. it opens your chest and it opens up your heart and it means that someone can get inside you and mess you up. you build up all the defenses, you build up a whole suit of armor, so that nothing can hurt you, then one stupid person, no different from any other stupid person, wanders into your stupid life.. You give them a piece of you. they didn't ask for it. they did something dumb one day, like kiss you or smile at you, and then your life isn't your own anymore. love takes hostages. it gets inside you. it eats you out man and leaves you crying in the darkness, so simple a phrase like 'maybe we should be just friends' turns into a glass splinter working its way into your heart. it hurts. it really does. not just in the imagination and not just in the mind. it's a soul-hurt, a real gets-inside-you-and-rips-you-apart pain. i hate love. 

i know more than you think i do, i'm not stupid. i'm sick of being hurt, and being thrown around like i mean nothing but a piece of shit. i'm done, i officially give up. there's no one to blame, i gave you plenty of chances and you threw them all back in my face. people can only keep chasing you for so long, and in the end i need to get back to my own life. you'll find someone, well... clearly you already have. i'm in no need of use to you, and well i'll do quite fine on my own. have a nice life, and hope everything goes well, and i mean that. i really do, im not bitter anymore. i just have plenty of things in my life to figure out, and i don't need more weight on my shoulders than i already have. it was fun while it lasted.

i love sleeping. my life has the tendency to fall apart when i am awake, you know? sometimes i want amnesia. it would be so much easier..

nem, nem becsmérelem és átkozom tovább ezt az istenverte földet, csak imádkozom és könyörgök azért, hogy erőt találjak magamban ahhoz, hogy megőrizzem az arcod, megakadályozzam, hogy valahogy elillanjon előlem...
vajon képesnek kellene lennem arra, hogy visszaemlékezzek arra, ami már olyan távol van a nyomorult célomtól, hogy a pozitív részleteit képtelen lennék előtérbe helyezni, ha létezne a híd, amin keresztül visszamehetek, mert időközben az akkori önmagam valamennyi molekuláját elvesztettem, méghozzá úgy, hogy megvilágosodásuk pillanatát meg se ízlelhettem.

Tisztelt Szülők!

A gyermekükkel magatartási problémák adódtak. Rágja a körmét, szopja az ujját, 10 percenként kezet mos, szopja a lábát, rágja a haját, vakaródzik, állandóan zajt csap, a tanóránkon hangosan felnevet, illetve ingerli a társait. A pszichológus kezelését megtagadta. Kérem minél előbb jelentkezzenek nálam.

U.i.: A gyerek nem beteg, csak magányos.

and i wanted so badly to lie down next to him on the couch, to wrap my arms around him and sleep. not fuck, like in those movies. not even have sex. just sleep together, in the most innocent sense of the phrase. but i lacked the courage and he had a girlfriend and i was gawky and he was wonderful and i was hopelessly boring and he was endlessly fascinating.so i walked back to my room and collapsed on the bottom bunk, thinking that if people were rain, i was drizzle and he was hurricane.