annyi mindennel szeretnék foglalkozni, hogy egy élet is kevés lenne hozzá. sok tervem van, de már a tervezésnél elakadok. de amúgyse érdemes tervezgetni, mert úgyse jönne be cicám! szóval nyugodtan felmondhatsz az állásodból.. úgy is egy debil a főnököd. 

Nem tudom megváltoztatni a szél irányát, de be tudom állítani úgy a vitorláimat, hogy mindig elérjem a célomat.'

soha semmit nem akartam még ennyire. és most komolyan úgy érzem, hogy minden egyes perc elpocsékolt idő, amit itt töltök. úgy örülök, hogy előttem az élet! örülök a lehetőségeknek, örülök annak, hogy fiatal vagyok. örülök annak, hogy megadatott. szívvel-lélekkel imádnám ezt a várost! 

San Francisco, marry me! 
it's my life. and it's my wife.

and i don't wanna waste another minute here so take me home to the Paradise City! 

hú már csak félév és magamévá teszlek! 

'Meddig lehet hinni? (…) Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét? És végül a legfontosabb: Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit? Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha! Mikor derül ki, hogy a vágyad - bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte - nem teljesül? Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül? Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl - vesztettél.'

Müller Péter

amikor kint vagyok az utcán, úgy beszélek, ahogy akarok
amikor kint vagyok az utcán, nem vagyok letört és szomorú, 
amikor kint vagyok az utcán, sohasem vagyok magányos
amikor kint vagyok az utcán, a tömegben otthon érzem magam.

mindenki egy cipőben evezik, a többiek elmehetnek a picsába. 

fantasztikusan érzem magam.
fantasztikusan érzem magam.
a világ megőrült, én rendben vagyok.
szóval ne beszéljetek nekem éhezésről, a rákról és az erőszakról
tegyétek fel a napszemüveget,azt a bizonyosat és táncoljatok velem-
mert én fantasztikusan érzem magam. 

már átléptem a beletörődés szintjére.. ez felettébb megnyugtató. mindig azt kérdezni magamtól 'mi a fenét csinálok? nem ide tartozom.' kurva boldogok voltatok, de az egésznek már annyi. a megbánás mindig túl későn, sohasem időben jön. 
most kemény idők járnak, és egyre rosszabb lesz minden. eleget láttam már, nem akarok látni többé. kapcsold le a lámpát és kulcsold be az ajtót. gyere és rejts el engem. 
én az ilyen nagy esőt már NEM tudom elviselni. 
... és akkor majd táncoloktáncoloktáncoloktáncoloktáncolok a vulkán tetején. 
el akarok futni, el akarok rejtőzni, le akarom dönteni a falakat, amik itt tartanak.
Annak a szép nyárnak már vége, annak amelyik májusban kezdődött. azt hittem, sosem ér véget, de mielőtt ráébredhettél volna, az a nyár már véget is ért. 

minden, ami fontosnak tűnt,  s z e r t e f o s z l o t t  a levegőben..

i said i dont know what i did but i know i gotta move. i can't wait here forever i got so much here to lose. 
and now you're blowin' smoke. i think you're one big joke. and me.. ? i got alot to learn - and im still waiting for the heads to turn. 
you say i walk a line - fuck! they move it every time.
an while you rippin' off children somebody's fuckin your wife. it's never made a difference, its only about how you survive. 
and now you're ask me why - i said its do or die.  i'll stick it right in your face and then ill put you in your motherfuckin place. 
AND YOU.. YOU CAN SUCK MY ASS!
and i think it's so low class. me... i'm just so concerned. and im still waiting for your ass to burn haaha. 
oooh you want a confrontation? i'll give you every fuckin chance with your verbal masturbation. 
me..  i just like to dance. how's that for provocation ? i'm just makin a stance an i'm tired of the frustration of livin inside of your lies. and i'm wired of indignation. i said somebody"s gotta die!

okay listen motherfucker. ur about to pay your dues. if you're goin up against me, you know u gonna lose. 


you think anyone with an I.Q. over 15 would believe your shit ? fuckhead. nothing but a fuckin' dick.

utolsó nap. mindig későn ébredek rá, hogy tulajdonképpen eltelt a nyár. mindig mindent az utolsó pillanatban kezdek el, jellemző rám. 

most, hogy egy kicsit beleástam magam a történelembe, nagyon sok mindenre rájöttem, és ez valahogy viszolygást keltett bennem minden iránt -az eszelős dolgok, amiket előttünk hajtottak végre az emberiség történelmében, elegendő ahhoz, hogy Apolló sírva fakadjon, Atlasz elhajítsa a terhét; Úristen, a mészárlások, az egyházi dézsma, felakasztott tolvajok, császárrá szentelt fattyúk, elorzott ennivaló, emberek fején szétvert padok, nomád tábortüzeket megtámadó farkasok, csatákban levágott testrészek, füstben megerőszakolt nők, félholtra vert gyerekek, levágott állatok, felemelt kések, széthajigált csontok - '... Hitvány királyok selyemfüggöny mögül, húsos, mohó ajkukkal cuppogva nyomorítják az embereket... ' - a koldusok mocsokban henteregtek. - Hibák, mindenütt csak hibák! - Skalpolások dakotáktól, hajnalban fellángoló máglyák, sötétség, hidak, ködök, hálók, megnyúzott kezek és a szerencsétlen emberi faj ócska rongyai a 'történelem' évezredei során (történelemnek nevezik ezt a borzalomtengert), és ez mind, mind szörnyű hibák következménye volt.

miért tette ezt Isten? vagy ezt mi magunk tettük? hiszen mindent a döntéseink határoznak meg. vagy valójában a Sátán volt az, aki kiügyeskedte a Bűnbeesést? a mennybéli lelkek felkiáltottak: 'ki akarjuk próbálni a halandó létet, Isten! Lucifer azt mondja, remek dolog! - puff lezuhannak ebbe a koncentréciós táborba; a gázkamrákba; a szögesdrótokhoz, az atombombához, a tévés gyilkosságokhoz; Bolíviában éheznek, a tolvajok selyembe öltöznek, a tolvajok nyakkendőt kötnek, a tolvajok irodába költöznek, papírt tologatnak, bürokratává változnak; sértések, düh, csalódás, borzalom, iszonyú rémálmok; a titkos halálok, rák, fekély, fulladás, genny; öregség, szeretetotthon; botok, felpuffadt arcok, kihulló fogak, bűz, könnyek, és a búcsú. 
Valaki más már megírta - nem tudom, hogyan. 

Lehet így vidáman, békében élni? lehet úgy élni, hogy az ember fogja a csomagját, és egyik országból a másikba menekül (mindegyik rosszabb az előzőnél), és közben egyre mélyebbre merül a rettegő szív sötétségébe? és mi a szív? csak lüktető húsdarab, könnyen megsemmisíthető, artériákkal és vénákkal körülvett, kamrás tárgy, ami működik, míg aztán jön valaki, egy késes-villás, gonosz valaki, és röhögve kivágja, megeszi. (zabálás közben is végig röhög.)

erre Te azt mondanád: 'semmit sem tehetsz ellene, hát élvezd, haver. minden a feje tetején áll.'

semmi, semmi, semmi nem érdekel, csak a semmi, mással már nem foglalkozom, egyetlen átkozott percig sem; semmivel ezen a világon. 

végülis a történeteknek és az életnek egyetlen mozgatórugója van: 'mi fog történni ezután?'

lehet, hogy mind bukott angyalok vagyunk, akik nem akarják elhinni, hogy a semmi az semmi, és hogy arra születtünk, hogy elveszítsük szeretteinket, barátainkat, egymás után mindegyiket, és végül elveszítsük a saját életünket is, de úgy, hogy még az utolsó pillanatban is valami fogódzót, valami bizonyítékot várunk?...  most komolyan, hova vezet ez az ösvény? - kérdezik sokan. talán valami édes, aranyló örökkévalóságba, ahol majd mindenről kiderül, hogy tévedés volt; ahol mindenről bebizonyítódik, hogy semmi, semmi, üres . . . ?

amikor az egész világ álomba merül

ma reggel, mikor felébredtem, ismételten megállapítottam, hogy nem történt semmi. a mindenség fejjel lefelé lógott a végtelen térben, de az emberek erről nem vesznek tudomást. mozikban üldögélnek, filmeket néznek odalent a világban, ahová egyszer majd visszatérek. 

az udvaron járkáltam és énekeltem a 'pale blue eyes'-t és amikor ahhoz a részhez értem, hogy 'the fact that you're married only proves your my best friend' , valahogy világossá vált, hogy egy csónakban evezek Lou Reeddel, aminek kifejezetten nem örültem. de ennek ellenére azt mondtam, 'oké világ, szeretlek' 

nem érdekel ez az összevissza kóborló, parányi dolog rikoltozása. úgy, ahogy már nem foglalkozom ezzel az elfújhatatlansággal, a levághatatlansággal, a szétszórhatatlansággal, a kirakhatatlansággal, a lejátszhatatlansággal, a letörhetetlenséggel, a semmi-sem-történikkel, az elmúltsággal, az ellobbantsággal, az elpattant-láncszemmel-ami-már-soha-nem-jön-vissza, a megszűnt kapoccsal.

a nagy semmivel foglalkozok. és jólesik.

gondolatom porait egy nagy üveggömbbe gyűjtöm. 

azért mosolygok, mert végre mindenütt, mindenben a fehér fényt látom.
én vagyok az Üres Patkány Bhikkhu.

San Francisco 70's 
Los Angeles 80's 
New York 90's 
Las Vegas 2010

longing or inevitability ? - THIS is my question.

nem vagyok biztonságban míg te nem vagy biztonságban és te most valóban benne ülsz az idő abszolút állati szószában.

de én
veled vagyok akkoris,
mikor őrültebb vagy nálam is;
veled vagyok ott is;
ahol nyomorultan érzed magad nyilván;
ahol nevetsz minden láthatatlan viccen;
ahol a koponya képességei nem fogadják be az érzékek kukacait;
ahol kényszerzubbonyban sikoltozol hogy lemaradsz az Alvilág épp most folyó rockkoncertjéről.
veled vagyok a Zárt Osztályon! 


I'm with you in Rockland
in my dreams you walk dripping from a sea-journey on the highway across America in tears to the door of my cottage in the Western night 
                                                                   San Francisco, 1955-1956

Úr az Űrben? fekete felhőben álombeli szem? Krisna végül veled van?

dicsfényes halálfej? - te elhiszed ezt?

csak a nap sütne egyszer ki az értelemnek, csak a létezés villanna fel, ami soha semmi se volt.. ha belegondolsz, semmi nincs azontúl, amink van -amid volt- olyan szánalmas. de mégis Diadal! 

Diadal, hogy itt voltál, és változtál.

nemsokára látom majd. most kell áttörnöm, hogy beszéljek veled, ahogy nem beszéltem, amikor még volt szád. 

igazad volt abban, hogy az épelméjűség egyezményes csalás. de én veled vagyok a Zárt osztályon is! 

csak a végső pillanatra emlékszem, valamennyiünket látom benne, magamon keresztül.. - de téged nem. felkészülve várod, hogy elindulj? hová, ilyen sötétben?! 

dreaming back thu life

különös most gondolni rád, elmentél bőrszíj és szemek nélkül, én meg India zsúfolt úttestén ballagok a belváros felé, semmi kétség, ez a tiszta, déli napsütés.

egész éjjel virrasztottam, beszéltem, beszéltem, beszéltem, fennhangon olvastam a Könyvet, Pale blue eyes-t hallgattam - vakon üvöltött az apró hangszórókból.

a ritmus, a ritmus - meg az emléked a fejemben - és hangosan olvastam az utolsó, diadalmas verszakokat - sírtam, rádöbbenve , mennyire szenvedünk - és mennyire nem a halál a gyógyír minderre.

míg visszaálmodtam magam az életbe - a te idődön és az én időmön át, mi gyorsan robog az Apokalipszis, a végső pillanat felé. mint egy mában égő virág, és ami utána jön, magára az elmére pillantottam vissza: egy amerikai várost látott, gyors villanást, majd a nagy álmot rólam vagy rólad, vagy egy gyűrött ágyról, mi sose létezett. talán mégis, de rég visszamenekült a feledésbe.

Sorolni nincs mit, siratni pedig nincs kit - talán csak a naivitás kelepcéjébe csalt álomlakosokat. Sóhajtanak és sikoltanak, agyrém-foszlányokat adnak és vesznek, imádják egymást, imádják Istent - sóvárgás vagy sorszerűség? -amíg tart.
Csak gondolat - vagy több is ennél?

Oroszlánok kinn az utcán, tüzelő, veszett kutyák...

Délre ment, átlépte a határt, káoszt hagyott, felfordulást. 

'Annak az embernek, aki költő akar lenni, első tanulmánya önmaga teljes megismerése: megkeresni, kikémlelni, próbára tenni, megtanulni a saját lelkét. Amikor már megtanulta, akkor művelnie kell... arról van szó, hogy a lelkünket szörnyeteggé tegyük. Képzelj el egy olyan embert, aki keléseket ültet el és ápol a saját arcán.
Azt mondom, hogy látnokká kell válnunk, látnokká kell tennünk magunkat. 
A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant meggondolt munkával összezavarja az összes érzékét. A szeretet, szenvedés és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának... Elérkezik az ismeretlenhez, s mikor végül félőrülten már elveszítené látomásainak értelmét, egyszerre megpillantja őket! S ha bele is pusztul abba, hogy e hallatlan és megnevezhetetlen dolgok között tántorog: majd jönnek más rettentő munkások; s elkezdik ott, azon a láthatáron, ahol a másik összeroskadt. '

Arthur Rimbaud