már átléptem a beletörődés szintjére.. ez felettébb megnyugtató. mindig azt kérdezni magamtól 'mi a fenét csinálok? nem ide tartozom.' kurva boldogok voltatok, de az egésznek már annyi. a megbánás mindig túl későn, sohasem időben jön.
most kemény idők járnak, és egyre rosszabb lesz minden. eleget láttam már, nem akarok látni többé. kapcsold le a lámpát és kulcsold be az ajtót. gyere és rejts el engem.
én az ilyen nagy esőt már NEM tudom elviselni.
... és akkor majd táncoloktáncoloktáncoloktáncoloktáncolok a vulkán tetején.
el akarok futni, el akarok rejtőzni, le akarom dönteni a falakat, amik itt tartanak.
Annak a szép nyárnak már vége, annak amelyik májusban kezdődött. azt hittem, sosem ér véget, de mielőtt ráébredhettél volna, az a nyár már véget is ért.
minden, ami fontosnak tűnt, s z e r t e f o s z l o t t a levegőben..
20100920
Bejegyezte: subterranean dátum: 16:52
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése