dreaming back thu life

különös most gondolni rád, elmentél bőrszíj és szemek nélkül, én meg India zsúfolt úttestén ballagok a belváros felé, semmi kétség, ez a tiszta, déli napsütés.

egész éjjel virrasztottam, beszéltem, beszéltem, beszéltem, fennhangon olvastam a Könyvet, Pale blue eyes-t hallgattam - vakon üvöltött az apró hangszórókból.

a ritmus, a ritmus - meg az emléked a fejemben - és hangosan olvastam az utolsó, diadalmas verszakokat - sírtam, rádöbbenve , mennyire szenvedünk - és mennyire nem a halál a gyógyír minderre.

míg visszaálmodtam magam az életbe - a te idődön és az én időmön át, mi gyorsan robog az Apokalipszis, a végső pillanat felé. mint egy mában égő virág, és ami utána jön, magára az elmére pillantottam vissza: egy amerikai várost látott, gyors villanást, majd a nagy álmot rólam vagy rólad, vagy egy gyűrött ágyról, mi sose létezett. talán mégis, de rég visszamenekült a feledésbe.

Sorolni nincs mit, siratni pedig nincs kit - talán csak a naivitás kelepcéjébe csalt álomlakosokat. Sóhajtanak és sikoltanak, agyrém-foszlányokat adnak és vesznek, imádják egymást, imádják Istent - sóvárgás vagy sorszerűség? -amíg tart.
Csak gondolat - vagy több is ennél?