Coma.

Vannak napok, mikor szeretnék elbújni minden és mindenki elől. Lehúzni a rolót, sötétben ülni és józenét hallgatni. Mondjuk gunst. vagy akár avenged sevenfoldot. Elvonulni akár egy hétre is. Átgondolni mindent és visszamenni az életbe a megoldókulccsal a kezembe. Mintha semmi sem történt volna.. Rájöttem! Szeretnék kómába esni. Egy vagy 2 hétre. És amikor felébrednék meg lenne oldódva minden probléma. Senki se zaklatna kérésekkel, gondokkal, szívességekkel. Senki se szórakozna velem, nem b*sztatnának.

Észrevettem, hogy egy jó ideje csatamezőn élek, de nem értem hogy miért folyik a harc. A túlélésért ? Nem itt azt hiszem másról van szó. Becsület ? Az meg már rég kihalt az emberekből. A helyes válasz: a büszkeség. Mindenki a saját maga elveiért küzd foggal-körömmel. Én is ezt teszem, nem is tagadom. És ez normális körülmények között természetes is lenne.  De ez a mi helyzetünkben azt hiszem más. Mindenki fúrja a másikat, akár oktalanul, csakhogy fentebb kússzon azon a nyomorult ranglétrán. Én mindezt külső szemlélőként nézem.. nem szeretnék lesüllyedni az ő szintjükre. Megvan a magam kis világom és teljesen jólérzem magam. Márcsak félév és vége ? Hosszútávon. De addig még sok kínszenvedés vár rám/ránk. Bár ez nem tűnik innen olyan szörnyűnek.  Itt minden olyan nyugodt, békés. Nincsenek problémák, komplikációk, nézeteltérések, veszekedések, összeesküvések. Nincsenek is emberek. Nem akarok. Maximum egy ember hogy ne őrüljek bele a magányba. Ha emberek lennének körülöttem ugyanolyan lenne mint a másik, a valóságos világ. Mert mi magunk vagyunk a problémák. Másnak a szemében meglátjuk a szálkát, de a sajátunkban nem vesszük észre a gerendát. De nem tehetünk róla, emberi természetünknél fogva ilyenek vagyunk. Bár én ebből köszönömszépen nem kérek. Hatásos kilépőt akarok ebből a világból. 

Talán így észreveszik magukat. De nem várok el változást.

Slippin' farther an farther away
It's a miracle how long we can stay
In a world our minds created
In a world that's full of shit

Leilavoltam.