egyszerre rádöbbenek, hogy mindenki éli a maga csendes kis életét, és egyedül én vagyok őrült..

'2day is my first concert and it makes me feel fucking high.' 

MAKE IT GO!!!  

this is the end, beautiful friend, the end..

ez az érzés olyan intenzív, hogy úgy érzed, hűtlen lettél a saját születésedhez, a saját anyád erőfeszítéseihez, sőt a szülési fájdalmaihoz, amiket akkor élt át, mikor világra hozott, és hűtlen lettél az apád összes erőfeszítéséhez, akinek etetnie kell téged és táplálnia, hogy erős legyél, sőt istenem, az 'életre' nevelnie. olyan mély bűntudatot érzel, hogy magával az ördöggel azonosulsz, és mintha mindenki magadra hagyott volna a beteg bolondságaiddal. betegnek érzed magad a szó legtágasabb értelmében, anélkül lélegzel, hogy hinnél benne, beteg vagy, betegbetegbeteg, a lelked nyöszörög, úgy nézel tehetetlen kezeidre, mintha tüzes lángok emésztenék őket, és képtelen vagy megmozdulni, hogy segíts magadon, holt szemmel bámulsz a világra, arcodon kiszámíthatatlan bántalmak kifejezése tükröződik, mint egy felhőjéhez láncolt székrekedéses angyalén. igazából rákos pillantásokat vetsz a világra, már amennyit látsz belőle a szemeid előtt lebegő, barnásszürke gyapjúpamacson keresztül.
megpróbálod összeszedni magad, a cipődet közelebb próbálod húzni a lábadhoz, de még ezt se tudod megcsinálni rendesen, vagy leejted a cipődet, vagy felborítasz valamit, de előbb utóbb mindenképpen akad valami, amitől sírni kezdesz. 
szeretnéd az arcodat a tenyeredbe temetni és kegyelemért könyörögni, de tudod, hogy nincs kegyelem..
mert felnézel a kék égre, de ott sem látsz semmit, csak üres teret, ami óriási szörnyű grimaszokat vág rád.
ha a világra pillantasz, az nyelved ölt rád, és ha végül le is emeled az álarcot, mögötte semmi nincs, csak óriási, üres, égvörös szemek, akár a saját szemeid. 
lehet hogy megpillantod a föld mozdulását, de számodra már ennek sincs különösebb jelentősége. elég egyetlen váratlan zajocskát hallanod a hátad mögül, máris dühödten vicsorogsz. szeretnéd beletörölni az arcodat valamibe, ami nem az. 
kínba csavarodott érzelmek gyötörnek, soha többé, soha, soha többé.. 
ami tegnap még tiszta volt és szép, mára minden racionalitást és magyarázatot nélkülöző módon egyetlen rettenetes rakás szarrá változott. 
a megbánás  fájdalma úgy ivódik beléd, mintha valaki nyomná felülről, az égen úszkáló bájos-fodros, fehér felhők csak a te szemedet bántják.

Amikor kinézek az ablakon semmi mást nem látok, csak épülő házakat és új gyárakat egymás hegyén-hátán.. hát igen, ha ilyen tempóban növekszik a népesség, előbb-utóbb fölzabálja az utolsó ásónyomni hátsó udvart is, sőt még arra is rá fognak kényszerülni, hogy egyik elbarkácsolt lakószintet rakják a másikra a végtelenségig, tessék, itt a városVárosVÁROS, míg a házak föl nem nyúlnak vagy tízezer méterre az égbe a térkép teljes szélességében, és akik majd szuper távcsövekkel a Földet bámulják valami más bolygóról, tökre elámulnak, hogy a híres Föld helyén csak tüskés gombóc lóg az űrben..

Ha belegondolsz, kilátásnak elég szörnyű, egymásra pakolnak szépen minket, mint valami begolyózott páviánokat, meg meglássátok, vagy látjátok, vagy hogy a szarba kell kell helyesen mondani.. Százmilliónyi éhes száj nyavalyog majd, hogy még, még, még..

És az egészben az a legszomorúbb, hogy nincs az az ember, aki fel tudna emelni a Hold elbaszott krátereiig, hogy egyszerre lásd az egészet az utolsó kis piti rablás, legutolsó átkozott kis gennyes részletéig.

Erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy jó pofát tudjak vágni ehhez az egész cécóhoz, de végül is rádöbbentem, hogy körülvettek, bekerítettek és többszörös túlerőben vannak, el kell menekülnöm újra a magányba, vagy meghalok. Szóval úgy ahogy mondom, csöndben visszasunnyogok San Franciscoba. A kezdet, a drága jó öreg nagyapám által oly nagylelkűen felajánlott menedék ígérete csodálatos volt, de ahelyett, hogy minden simán menne, betegen ébredek fel, hanyingerrel, undorral és halálra rémülve. Úgy bizony, rémületes rettegésben a szomorú dal miatt, amit a tetők fölött hord a szél, s ami összekeveredik a mondatfoszlányokkal, amik lentről a sarokról szivárognak fel idáig, de van még rosszabb is. Részeges emberek öklendeznek a mellettem lévő szobákban, recseg a folyosó fapadlója, csapkodják az ajtókat, mindenfelé nyöszörgés - beleértve azt a nyöszörgést is, amire felébredtem, a saját nyöszörgésem egy hepehupásra gyötört ágyban, a nyöszörgés, na meg a fejemben zúgó ritmusok sorozata, amitől úgy kivágódtam a párnából, mint valami kísértet.

Körülnézek ebben a nyomorúságos lyukban, reményteli hátizsákomott áll a sarokban, megtömve mindenféle hasznos dolgokkal, amire csak szükségem lehet. Akad itt egy teljes túlélőkészlet is, élelmiszerfélék, pár extrameleg pulóverrel, néhány zsebkendővel, egy pár tornacipővel (túrázáshoz). Ám a szépreményű hátizsák csak ül az oltári nagy kupleráj kellős közepén, üres, fehér üvegek, csikkek, szemét között, iszonyat...  ˝Ha nem mozdulok meg rögtön, végem,˝ döbbenek rá, miközben végiggondolom az utóbbi három nap részeg reménytelenségét, ezt a fizikai és szellemi és metafizikai reménytelenséget, amit az ember nem tanul meg az iskolában, akárhány könyvet olvasson is az egzisztencializmusról vagy a pesszimizmusról, akárhány köcsög látomásgerjesztő Ayahuascát igyon is meg, akármennyi meszkalin-tablettát szedjen is be, akármennyi peyotét szippantson is fel az orrába - Az az érzés, amikor felébredsz és félsz, hogy elvisz a rettenetes, nyálkás halál, ami úgy csöpög mind a két füledből, mint az a különösen vastag póknyál-fonadék, amit némelyik trópusi ország pókjai köpnek az áldozataikra; az az érzés, amikor úgy érzed, púpos hátú mocsári szörnyetegként nyöszörögsz a föld alatti posványban, és inad-szakadva húzol valami súlyos forró terhet a semmibe; az az undorító érzés, mintha bokáig tocsognál a fortyogó disznóvérben, mintha derékig ázva csücsülnél egy nagy fazék barna, szutykos-zsíros mosogatóvízben, amiben már nyoma sincs a mosogatószer buborékjainak - Az arcról, a saját arcodról, amit a tükörben látsz, elviselhetetlen szenvedés csorog; úgy elkínozta, úgy elcsúfította a fájdalmas szomorúság, hogy már sírni sem tudsz érte, hogy is lehetne sírni egy ilyen ocsmány, egy ilyen véglegesen elvesztett valamiért, aminek már az égvilágon semmi köze nincs az elmúlt tökéletességhez, és így nem méltó sem könnyekre, sem semmi másra: mintha hirtelen William S. Burroughs Idegenje jelenne meg a képed helyén a tükörben - Elég! ˝Ha nem mozdulok, végem˝ úgyhogy fogom magam, talpra szökkenek, aztán fejenállás, hogy némi vér csorogjon az agyamba, irány a tusoló a folyosón, friss póló, zokni, alsónemű, gyors pakolás, hátizsák a vállra, aztán irány a hűvös szeles utca; végigalszom az utat, és ahogy felébredek, már valamivel tisztább fejjel, legnagyobb elképedésemre tengeri levegő szagát érzem. Valaki megrázza a vállamat, ˝Végállomás, San Francisco.˝ 

It’s Getting Dark Darling Too Dark To See

wanna be able to fly to shit on ppl.  
hah!

 

Have you ever been in love? horrible, isn't it? it makes you so vulnerable. it opens your chest and it opens up your heart and it means that someone can get inside you and mess you up. you build up all the defenses, you build up a whole suit of armor, so that nothing can hurt you, then one stupid person, no different from any other stupid person, wanders into your stupid life.. You give them a piece of you. they didn't ask for it. they did something dumb one day, like kiss you or smile at you, and then your life isn't your own anymore. love takes hostages. it gets inside you. it eats you out man and leaves you crying in the darkness, so simple a phrase like 'maybe we should be just friends' turns into a glass splinter working its way into your heart. it hurts. it really does. not just in the imagination and not just in the mind. it's a soul-hurt, a real gets-inside-you-and-rips-you-apart pain. i hate love. 

i know more than you think i do, i'm not stupid. i'm sick of being hurt, and being thrown around like i mean nothing but a piece of shit. i'm done, i officially give up. there's no one to blame, i gave you plenty of chances and you threw them all back in my face. people can only keep chasing you for so long, and in the end i need to get back to my own life. you'll find someone, well... clearly you already have. i'm in no need of use to you, and well i'll do quite fine on my own. have a nice life, and hope everything goes well, and i mean that. i really do, im not bitter anymore. i just have plenty of things in my life to figure out, and i don't need more weight on my shoulders than i already have. it was fun while it lasted.

i love sleeping. my life has the tendency to fall apart when i am awake, you know? sometimes i want amnesia. it would be so much easier..

nem, nem becsmérelem és átkozom tovább ezt az istenverte földet, csak imádkozom és könyörgök azért, hogy erőt találjak magamban ahhoz, hogy megőrizzem az arcod, megakadályozzam, hogy valahogy elillanjon előlem...
vajon képesnek kellene lennem arra, hogy visszaemlékezzek arra, ami már olyan távol van a nyomorult célomtól, hogy a pozitív részleteit képtelen lennék előtérbe helyezni, ha létezne a híd, amin keresztül visszamehetek, mert időközben az akkori önmagam valamennyi molekuláját elvesztettem, méghozzá úgy, hogy megvilágosodásuk pillanatát meg se ízlelhettem.

Tisztelt Szülők!

A gyermekükkel magatartási problémák adódtak. Rágja a körmét, szopja az ujját, 10 percenként kezet mos, szopja a lábát, rágja a haját, vakaródzik, állandóan zajt csap, a tanóránkon hangosan felnevet, illetve ingerli a társait. A pszichológus kezelését megtagadta. Kérem minél előbb jelentkezzenek nálam.

U.i.: A gyerek nem beteg, csak magányos.

and i wanted so badly to lie down next to him on the couch, to wrap my arms around him and sleep. not fuck, like in those movies. not even have sex. just sleep together, in the most innocent sense of the phrase. but i lacked the courage and he had a girlfriend and i was gawky and he was wonderful and i was hopelessly boring and he was endlessly fascinating.so i walked back to my room and collapsed on the bottom bunk, thinking that if people were rain, i was drizzle and he was hurricane.

dühös vagyok, mert kicsi voltam, amikor te nagy voltál. vagyis dehogy, nem erről van szó. dühös vagyok, mert tehetetlen voltam, amikor te hatalmas voltál, azaz mégsem, ez sem az. azért vagyok dühös, mert függőségben vagyok, mert rád szorulok.. de persze ez sem egészen így van. azért őrjöngök, mert amikor még szerettelek téged, akkor fülyültél rám..

mert érdekelni a szédültek érdekeltek csakis, akik szédülten éltek, szédülten beszéltek, mindentől a megváltást várták, sose ásítottak, és soha normális dolgokat nem hangoztattak, csak kigyúltak és pattogtak, akár a sárga petárda, és hányták a szikrát a csillagokra...

összegyűrve és kidobva a szemetesbe.

a nagymamám nagyszerű ember volt. megtanított monopolyzni. megértette, hogy a játék lényege a birtoklás. mindent felhalmozott amit csak tudott és végül ő uralta a játékot. és a végén mindig ugyanazt mondta nekem. rám nézett és azt mondta: 'egyszer majd megtanulod, hogyan kell játszani.' egy nyáron aztán minden nap, reggeltől estig monopolyztam és azon a nyáron megtanultam hogyan játsszam a játékot. rájöttem, hogy csak úgy nyerhetek, ha teljes eltökéltséggel felhalmozok mindent. megértettem hogy a pénz, és a birtokok.. ebben mérik ki milyen jól játszik. a nyár végére könyörtelenebbé váltam, mint a nagymamám.. képes voltam akár áthágni a szabályokat, csak hogy nyerhessek. és azon az őszön leültem vele játszani. mindent elvettem, amije csak volt.. végignéztem ahogy az utolsó dollárját is átadja. és legyőzötten távozik. de volt még valami, amit meg akart tanítani nekem. azt mondta: 'most pedig mind megy vissza a dobozba. az összes ház és hotel. minden vasút és közüzemi vállalat. minden ingatlan és az összes csodálatos pénz... most ez mind megy vissza a dobozba. semmi sem volt igazán a tiéd. izgalomba hozott egy kis időre, de ez mind itt volt mielőtt leültél az asztalhoz, és utánad is itt lesz. játékosok mennek, játékosok jönnek. házak és autók, címek és ruhák, még a tested is.'
mert az az igazság, hogy minden amihez ragaszkodsz, amit elfogyasztasz vagy felhalmozol, az mind megy vissza a dobozba és elveszítesz mindent. szóval meg kell kérdezned magadtól: mikor végre megkaptatad a nagy előreléptetést, miután nyélbe ütötted életed üzletét, mikor megvásároltad a tökéletes otthont, mikor megteremtetted a pénzügyi biztonságot és megmásztad a siker létráját a lehető legmagasabb fokig... és az izgalom elmúlik - mert el fog múlni... AKKOR MI VAN? milyen messze kell elmenned ezen az úton, hogy meglásd hova vezet? bizonyára belátod, hogy soha nem lesz elég. szóval fel kell tenned magadnak a kérdést: mi az, ami számít?

VAD foundation

új életcél?

felülök a polcra, mert befőttnek érzem magam.

30 Seconds To Mars - Hurricane

felkavaró, bizarr, egyedi, groteszk, elmebeteg, igaz.
ez betett mára.