összegyűrve és kidobva a szemetesbe.

a nagymamám nagyszerű ember volt. megtanított monopolyzni. megértette, hogy a játék lényege a birtoklás. mindent felhalmozott amit csak tudott és végül ő uralta a játékot. és a végén mindig ugyanazt mondta nekem. rám nézett és azt mondta: 'egyszer majd megtanulod, hogyan kell játszani.' egy nyáron aztán minden nap, reggeltől estig monopolyztam és azon a nyáron megtanultam hogyan játsszam a játékot. rájöttem, hogy csak úgy nyerhetek, ha teljes eltökéltséggel felhalmozok mindent. megértettem hogy a pénz, és a birtokok.. ebben mérik ki milyen jól játszik. a nyár végére könyörtelenebbé váltam, mint a nagymamám.. képes voltam akár áthágni a szabályokat, csak hogy nyerhessek. és azon az őszön leültem vele játszani. mindent elvettem, amije csak volt.. végignéztem ahogy az utolsó dollárját is átadja. és legyőzötten távozik. de volt még valami, amit meg akart tanítani nekem. azt mondta: 'most pedig mind megy vissza a dobozba. az összes ház és hotel. minden vasút és közüzemi vállalat. minden ingatlan és az összes csodálatos pénz... most ez mind megy vissza a dobozba. semmi sem volt igazán a tiéd. izgalomba hozott egy kis időre, de ez mind itt volt mielőtt leültél az asztalhoz, és utánad is itt lesz. játékosok mennek, játékosok jönnek. házak és autók, címek és ruhák, még a tested is.'
mert az az igazság, hogy minden amihez ragaszkodsz, amit elfogyasztasz vagy felhalmozol, az mind megy vissza a dobozba és elveszítesz mindent. szóval meg kell kérdezned magadtól: mikor végre megkaptatad a nagy előreléptetést, miután nyélbe ütötted életed üzletét, mikor megvásároltad a tökéletes otthont, mikor megteremtetted a pénzügyi biztonságot és megmásztad a siker létráját a lehető legmagasabb fokig... és az izgalom elmúlik - mert el fog múlni... AKKOR MI VAN? milyen messze kell elmenned ezen az úton, hogy meglásd hova vezet? bizonyára belátod, hogy soha nem lesz elég. szóval fel kell tenned magadnak a kérdést: mi az, ami számít?

VAD foundation

új életcél?

felülök a polcra, mert befőttnek érzem magam.

30 Seconds To Mars - Hurricane

felkavaró, bizarr, egyedi, groteszk, elmebeteg, igaz.
ez betett mára.

és egyik napról a másikra fejetetejére áll az egész kis lelkivilágom. hihetetlen, hogy mennyire erőre kapok tőled.. és tényleg még mindig egy hatalmas kérdőjel vagy számomra, de annyira szeretem ezt az állapotot. azt akarom, hogy megközelíthetetlen maradj, nem akarom átlépni megint azt a határt. nem vagy itt, de mégis. örülök neki.. neked.

vagy2vagysemmi.

i feel like my life's outta luck.

nem tudok mit írni.. annyira nincs semmi de annyi mindent érzek egyszerre. düh, tétlenség, céltalanság, féltékenység, passzivitás, nemtörődömség, csalódás. nincs semmi amiért reggelente felkelnék. legszívesebben csak aludnék. nem tudok miből/kiből erőt meríteni és ez tényleg bosszantó. bizonytalan vagyok az emberi kapcsolataimban, félek kockáztatni, nehogy sarkon forduljon és itt hagyjon. elvagyok így magamnak, nem erről van szó. nem is olyan érdekes ez az egész. csak magamnak írtam.

nem tudom eldönteni, hogy már megint vagy még mindig

nem szeretem reklámozni és utálom hangoztatni ezt, de most jelenleg hányingerem van magamtól.. megint előbukott az önző énem és olyanokon csattan, akik nem érdemlik meg.

szégyellem kimondani, de becstelen kis szarrágó lettem.. és efelett nem tudok elsiklani és nem nagyon tudom azt mondani, hogy
'ez van'.

gyűlik és gyűlik és már megint ki se látok.. próbálom utolérni magam.

mi lenne, ha feladnám ezt az egészet? annyi felesleges dolog van.. és soha többet nem hallanátok rólam, ígérem.

hányszor megfordult a fejemben... csak menni, vissza se nézni. biztos hogy boldogulnék.

because woman's work is never done and underpaid and unpaid or boring or repetitious and we're the first to get fired and what we look is more important than what we do and if we get raped it's our fault and if we get beaten we must have provoked it and if we raise our voices we're nagging bitches and if we enjoy sex we're nymphos and if we don't we're frigid and if we love women it's because we can't get a 'real' man and if we ask our doctor too many questions we're neurotic and/or pushy and if we except childcare we're selfish and if we stand up for our rights we're aggressive and 'unfeminine' and if we don't we're typical weak females and if we want to get married we're out to trap a man and if we don't we're unnatural and because we still can't get an adequate safe contraceptive but men can walk the moon and if we can't cope or don't want a pregnancy we're made to feel guilty about abortion and... there are lots of other things i'll take steps against.

nem az erőszakot szeretem ebben, a technikája érdekel. hogyan mozogj úgy az ellenfél ütései elől, hogy megvédhesd magad, hogyan alakíthatsz ki olyan taktikát, amellyel megleped a társad, majd visszatámadva pontos ütést mérhetsz rá. de az a lényege az egésznek, hogy a tudatod üres legyen és nyugodt. ne legyél stílus vagy forma, amire az ellenfél építhet.

sokszor úgy érzem, hogy ebben a hajtásban nincs időm fáradtnak lenni. de TŰRJ ÉS TARTS KI!

olyan mintha folyamatosan földet lapátolnának rám.. napról napra többet és mindig ki kell másznom belőle, minden fizikai és lelkierőmet bevetve ásom magam ki ebből a gödörből. de mi van ha elfáradok? talán úgy beterítenek földdel, hogy soha többé nem mászok ki belőle.

még mindig félek a kudarctól. de tudom, hogy csak az számít, hogy a csalódások miatt ne a keserűség uralja az életünket. tanuljuk meg elengedni a múltat, és ha az meg van, próbáljunk meg nyitott lenni a jövőre. ki tudja kit hová sodor az élet?

-élet?- kérdeztem.

hosszú utazás a semmibe. valahogy mindig rosszkor jön a defekt, de nem igazán van választásunk. ki kell szállnunk kereket cserélni, majd tovább menni az ismeretlenbe.

a vér nem válik vízzé.

ha valami véget ér, akkor az azt jelenti, hogy elkezdődik valami új, ugye? hát várok rá.

- számolom a napokat, semmi változás, mindig ugyanaz a téma, nem akarok már beszélgetéseket kezdeményezni tényleg.. meguntam mindent, még magamat is.

ideje lenne továbblépni, regenerálódni és virítani valamit. most ezt komolyan így érzem..

már meg kellett volna tanulnom, hogy éljek a pillanattal.
annyi lehetőséget hagytam már ki az életemben, hogy a számukat se tudom.. és a legbetegebb az, hogy csak akkor ér téged a meglepetés, amikor rájössz, hogy ami elment, az soha a büdös életedbe nem jön vissza. ilyenkor csak nagyokat sóhajtozol, nem is tudod mit mondjál, egyedül a remény kis szikráját érzed, hogy hátha tévedés...és még van esély. de nincs.. szép lassan tör rád a felismerés, hogy elmúlt.

sose volt, sose lesz.

sajnálok mindenkit, akik meghalnak körülöttem.. tiszta szívemből. bárcsak tudnék sírni, bárcsak ki tudnám engedni magamból azt, ami most bennem van. utálom magam azért, amiért én élek és nem ő. van egy ilyen közhely, hogy az élet sosem áll meg.. én most megállok, befékezek egy kicsit. nem, nem azért mert feladom, hanem azért, hogy erőt gyűjtsek.. végezetül annyit, hogy mindig azok hagynak el leghamarabb, akikkel nagyratörő terveim vannak.

'don't cry' they say.. but u know, u fucked up everything.. but i'm not blaming you, i know it's not ur fault. 'is this really happening to me?!' i keep asking myself..

Sick Boy. RIP
(i don't wanna say goodbye to you, i know we will meet someday. you'll open up the gate for me. but remember, nothing else matters. i won't forget it, and i won't forget You. you'll be always in our hearts)

no one knows

volt már olyan, hogy mindegy mennyire igyekeztél, soha nem jött össze semmi ?

lassan kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba
és az a rohadt gombóc kezd visszacsúszni a torkomba.

you can't just walk back in. not now, not after i worked so hard to forget you. i know i eventually have to move on, but what i feel for you will never be replaced. you know, these are the days when i don't want to wake up anymore. not dead, just sleep forever. and i keep telling myself that if you really wanted to talk to me, you would.
i feel weak. i feel fragile. i feel unstable. i feel sensitive. i feel delicate. i feel like someone could literally break me at any moment, at any given second. i don't want to feel like this anymore. most of the times i don't even know why i feel like this. i wanna feel free. i want to feel strong. i want to escape from myself and these emotions. you know there's so much stuff piling up and i don't think i can handle it anymore..

olyan jó azt mondani, hogy 'holnap találkozunk'.
és tudni, hogy tényleg így lesz.. biztonságérzetet ad.

igen, mondhatjuk úgy, hogy boldog vagyok.

say hello to a new life

de mindig mondom, hogy egyszer csak megszűnik a varázs és egy szép napon néma maradsz. ezt a könyvet becsukják, de a szereplők bentmaradnak.

új életet kezdtem.. bár még üres. a válaszokkal tisztában vagyok, már csak a kérdéseket várom. nem rossz ez így, bár jónak sem mondanám. nem is akarom folytatni ezt, a sorsra bízom magam. futok, rohanok elébe, érte vagy miatta. a hangsúly úgy se azon van hogy mit, hanem hogy ki adta.