untitled.

                                           
A tegnapi jókedvem és pozitiv felfogásom amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment. Nem azt mondanám, hogy rossz kedvem van, hanem olyan.. hát nem találom a jó szót. Az a helyzet, hogy nem történik semmi.  Minden nap ugyanolyan mostanság. És ez nem rossz - sőt jó - mert biztonságérzetet ad, hogy van egy otthonom. Viszont én a lelkem mélyén várom azt az eseményt, ami majd kizökkent a mindennapokból.
Legszivesebben fognék egy hátizsákot, belepakolnám azokat a dolgokat, amik nélkülözhetetlenek, aztán felkapnám a gitáromat és útnak indulnék. Akár stoppal. Nem érdekelne az se, ha esik a hó, eső.. elmennék.
Hihetetlenül vonz a veszély, ugyanakkor szeretem a biztonságérzetet. Nem hiszem el, hogy mennyi ellentét van bennem, és hogy sokszor ellentmondok saját magamnak. Az igazság az, hogy én félig álomvilágban élek. Egyik szemem mindig csukva van, és az édes, ugyanakkor hazug álomképek káprázatát látja, a másik meg nyitva van. Az meg a valóságot figyeli. Pedig ez hülyeség, mert az álmodozás nem egyéb, mint menekülés a hétköznapi élet szürke realitásától. 
Ma eltörtem az utolsó emléket a nagymamámról. Egy váza volt, amiben homok volt.. bele volt irva a nevem. Még tőle kaptam úgy 7 éves koromban. Hülyeség, de úgy néztem rá arra a tárgyra, mintha maga Nana lenne az. Csak ültem a szobám közepén, a szilánkokat és a homokkupacot néztem. Ültem és úgy éreztem mintha könnycseppek peregnének le az arcomon. Hozzáértem és tényleg az volt. Ez vegyes érzelmekkel töltött el. Egyrészt megnyugodtam, mert rájöttem, hogy tudok még sirni. Másrészt megijedtem, mert teljesen hirtelen ért a dolog. Nem volt semmi előjele. Nem éreztem semmit se.. csak folytak le az arcomon a könnyek. És egyre többen jöttek. Aztán már egyenesen záporoztak.. őszintén megijedtem magamtól. Nem azért mert sirok, hanem mert nem éreztem semmit, amit ilyen esetben éreznem kellene. Nem éreztem a fájdalmat. Egyedül kérdések cikáztak vadul az agyamban. De annyira, hogy szinte már lüktetett a fejem. Miért történik ? Miért velem történik ? Van ennek valami oka ?  Vagy csak egy őrült rulett kerék forog ? Ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele ? Ha semmit nem jelent, hogyan viseljem el ?
Hova tűnt a mesés, gyermekkori élet ? Ahol minden vidámság és kacagás volt. Amikor még az számitott próbatételnek, hogy győzd le a sárkányt, mentsd meg a királylányt, igyál az örökifjúság vizéből, csókold herceggé a varangyot.
Ma már modern kori vizsgák vannak. Mutasd az AIDS- tesztedet, köttesd magad poligráfra. Igazold, hogy a nagyapád nem volt rohadék tömeggyilkos. Na és ha nem ? Majd te leszel az. Ébredj királylány.
De aztán becsuktam mindkét szememet, és a másik világra koncentráltam - a képzeletem világára.
Az idő csak legenda, a halál meg csak álom - minden rendben van..
Leilavoltam. és kétségbeestem.